40 millió magyarországi csobbanás

2015. május 19-én és 20-án Nyíregyházán tartották a Magyar Fürdőszövetség tavaszi közgyűlését. Abban a városban, amely az egyik leggyorsabban növelte látogatóinak számát, fejlesztette a sóstói gyógy és élményfürdőjét.

A fürdős szakemberek legnagyobb szakmai seregszemléjén Ruszinkó Ádám, az NGM turisztikáért felelős helyettes-államtitkára az egészségturizmus stratégiai szerepéről beszélt, kiemelve a gyógyhelyek fejlesztését és kutatásfejlesztés fontosságát is.

Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke, nemcsak azt tartotta fontosnak, hogy a hazai fürdők felkészültek az idei – remélhetően a tavalyinál naposabb, vagyis nagyobb forgalmat hozó – szezonra, a SZÉP-kártya birtokosok továbbra is élvezik a fürdőjegy vásárlás lehetőségét. A szakember kiemelte: fontos feladatuknak tartják a magyarországi gyógyvízek hungarikummá nyilvánítását, és a fürdőszolgáltatást terhelő áfa csökkentését. A minőség-ellenőrzés mellett a vendégek tájékozódását is segítve, megszületett a Nemzeti Fürdővédjegy intézménye, ahol a szövetség feladata a minősítések szakszerű elvégzése.

A közgyűlésen 11 fürdő, 20 kategóriában vehette át a Nemzeti Tanúsító Védjegyet. Közülük a karcagi Akácliget fürdő  a Strand kategóriában kapott 4 csillagos minősítést, a  Gyulai Várfürdő az élményfürdő, a strandfürdő és a gyógyfürdő kategóriában 5 csillagos minősítést. A hajdúszoboszlói Hungarospa Gyógyfürdői Zrt. a gyógyfürdő, a strandfürdő, az uszoda és az élményfürdő kategóriában lett 5 csillagos. A szegedi Napfényfürdő Aquapolis az élményfürdő és a gyógyfürdő kategóriában egyaránt 5 csillagos lett, a budapesti Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő egyaránt a gyógyfürdő kategóriában nyerte el az 5 csillagos minősítést. A budapesti Halassy Olivér Uszoda az uszoda uszoda kategóriában lett négycsillagos. A kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő az élményfürdő kategóriában 4, a strandfürdő kategóriában 5, a gyógyfürdő kategóriában 3 csillagos minősítést szerzett. A füzesgyarmati Kastélypark Fürdő és Üdülőház a strand kategóriában lett 4 csillagos, a Tiszaújváros Gyógy- és Strandfürdő a gyógyfürdő és a strandfürdő kategóriában szerzett 4 csillagos minősítést. a szentendrei V8 Uszoda és Szabadidő Központ az uszoda kategóriában lett 5 csillagos.

Legyél az első hozzászóló "40 millió magyarországi csobbanás" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*