7 milliárd dollárral jobb…

Nézzük csak röviden, hogy mire lehet elkölteni 1500 milliárd forintot!? Pontosan arra, ami például Magyarországon, de egész kelet-európában a századforduló –a 19. század és a 20. fordulója- szintjén ragadt! Ez a közlekedés.

Vegyük szépen sorra: LAX: a világ egyik kultikus reptere, rengeteg film színhelye, amerika egyik kapuja. Ahhoz, hogy az évi 44 millió utast kiszolgáló reptér megállja a helyét a világporondon, és az új generációs Jumbo jeteket is könnyedén kiszolgálhassa, rengeteg felújítást kellett eszközölni. Új kapuk -18-, beléptetők és persze hatalmas vadonat új terminálok készülnek most is folyamatosan, mely óránként 4000 utasnak könnyíti majd meg az életét. Ami igen üdvös lesz majd!!! Hiszen még ebből a nagy könnyebbségből nem érzni túl sokat, amit a reptér vezetősége mellébeszélés nélkül bevállal sőt hírdet is- kvázi kontrasztként- , hogy majd milyen jó lesz, ha végre befejeződnek a beruházások. A szlogen LA neXt lett, ami a következő generációs mivoltot hivatott jellemezni.

.

.......

Egyébként gyors fejszámolással eljuthatunk az eredményig, hogy mit is jelent például plusz egy nemzetközi gép landolása a reptéren, feltételezve, hogy a járat minden nap közlekedik. Nos, kérem szépen: évi szinten -egy napi nk. járat- 630 millió dollár bevételt hoz a reptérnek, szóval abszolút logikus, hogy mi magyarok „bezárogatjuk” a főváros közeli repteret. Hiszen kinek kéne ez a 150 milliárd gépenként- Bagó!!! Persze mindent meg lehet magyarázni csak fölösleges. A reptér mellett persze nagy hangsúlyt kapott a városi közlekedés fejlesztése is –bár itt is csak négy metro hálózat van, ja!! Budapesten csak három- de legalább készen és bejárható vele az egész belváros.

.

.......

Egy kis zavart okozhat a rutintalan utazóknak, hogy több száz buszjáratot is Metronak hívnak, melyek bár ki vannak téve a gyakori dugóknak mégis viszonylag gyorsan haladnak az olykor 18 sávos utakon, akár 40-50kilométerre is eltávolodva a várostól, olcsón. Pedig az üzemanyagárak itt is az egekbe szöktek két év alatt megduplázódtak így most egy gallon „regular” 4,5 dollár, amire igen csak húzzák a szájukat a helyiek, ami nem csoda, hiszen így majdnem fele annyi lett az üzemanyagár, mint nálunk. Hogy pontosan hova is juthatunk el a kiváló városi közlekedéssel olvassátok el a folytatásban hamarosan. 

.

.....

Sz.B.

Korábbi bejegyzések:

.

Angyal vagy ördög… – Los Angeles arcai

Legyél az első hozzászóló "7 milliárd dollárral jobb…" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*