A Boeing januártól felfüggeszti a 737 Max típusú gépek gyártását

Januártól felfüggesztik a 737 MAX típusú repülőgépek gyártását – jelentette be hétfőn késő délután kiadott közleményében a Boeing amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat.

A chicagói székhelyű vállalat átmeneti időre függeszti fel a 737 MAX típusú gépek előállítását, miután öt hónap leforgása alatt két ilyen gép is lezuhant. Közleményében a vállalat bejelentette, hogy a gyártás felfüggesztése “kevéssé akasztja meg a hosszú távú termelést és az alkatrészgyártást”. A döntéshez egy sor tényezőt figyelembe vettek, köztük azt is, hogy egyelőre nem tudni, a szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) mikor adja meg az engedélyt e típusok újbóli forgalomba állítására. A döntés a Boeing igazgatótanácsának két napig tartó tanácskozása után született meg.

A repülőtársaságok egyébként már korábban jelezték, hogy 2020 márciusáig egyáltalán nem állítanak forgalomba 737 MAX típusú gépeket. Az FAA és a vele együttműködő nemzetközi szakértőcsoport a múlt héten jelezte, hogy egyelőre nem tudja biztonsággal megmondani, mikor repülhetnek ismét ezek a gépek, és egyben megfeddte a Boeing vezetését is, amiért sürgette az engedélyek megadását.

A vállalat vezetése a múlt hónapban még arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy az idén december végéig minden engedély meglesz, és a 737 MAX gépek januárban már ismét repülhetnek. Hétfőn bejelentették: a gyártás felfüggesztése miatt nem lesznek elbocsátások, a korábban e gépeken dolgozó alkalmazottak a 737-es gép más típusain dolgoznak majd, vagy más részlegekhez helyezik át őket. A 737 MAX típusú repülőket az északnyugati Washington államban gyártják, a vállalat ott mintegy 12 ezer dolgozót foglalkoztat. A négyszáz, már befejezett 737 MAX repülő a Boeing hangáraiban várakozik a majdani kiszállításra.

Elemzők szerint a leállás, még ha csak átmeneti ideig tart is, komoly veszteséget okoz nem csupán a Boeingnak, hanem az egész amerikai gazdaságnak. A Boeing ugyanis az Egyesült Államok legnagyobb ipari exportőre, illetve az Egyesült Államok ipari indexét mutató Dow Jones 30 legfontosabb vállalatának egyike. A termelés átmeneti leállítása a beszállítókat is érzékenyen érinti majd.

A 737 MAX a Boeing legfontosabbnak tartott repülőgépe, amelynek eladásából a vállalatnak évente több tízmilliárd dolláros bevétele volt. A válság akkor kezdődött, amikor az idén februárban az etióp légitársaság 737 MAX gépe a felszállás után lezuhant, és a fedélzeten lévő utasok és személyzet – összesen 346 ember – életét vesztette. Öt hónappal korábban, 2018 októberében az indonéz Lion Air 737 MAX típusú gépe zuhant le, az a katasztrófa 189 halálos áldozattal járt.

A 737 MAX típusú gépeket az etiópiai katasztrófa után világszerte kivonták a forgalomból. Az azóta folyó vizsgálatok során kiderült, hogy részben a repülőgépbe beépített szoftver hibája, részben a karbantartás hiányosságainak sora, részben pedig a pilóták nem megfelelő kiképzése vezetett a katasztrófákhoz. Ráadásul mindezen hiányosságokkal és hibákkal a Boeing vezetői is tisztában voltak. (MTI)