A britek elmagyarázzák a lesszabályt, 50 pennyért

Az érmén egy fél focipálya látható, amin egy védő és három támadó játékos látható. A három támadó elhelyezkedése a lesszabály illusztrálását segíti elő: a hátul lévő támadónál van a labda és nyíllal jelzik, hogy melyik két másik támadónak passzolhatja, akik közül az egyik lesen van, míg a másik nem, ezt kiírással jelzik is.

A futballérme egy 29 darabból álló kollekció részét képezi, mivel mindegyik olimpiai versenyszámhoz készítetek egyet. A fociérmét Neil Wolfson koncepciója alapján gyártották le.

 

„Foci rajongó vagyok. Nézem a Premiere League-et, mióta elkezdődött, és ha annyiszor kaptam volna 50 pennyt, mikor valaki a les-szabályról kérdezett, gazdag ember lennék” – mondta.

„Remélem, hogy az embereknek tetszeni fog, és segítségükre lesz, hogy elmagyarázhassák a les-szabályt” – tette hozzá.

A Királyi Pénzverde a honlapján elmondta: „a(z érmén lévő) képet úgy terveztük, hogy beszélgetések tárgya legyen, mivel a lesszabály egy örök beszédtéma”

A pennyk már forgalomban vannak, de ha valaki meg szeretné vásárolni őket, akkor egy speciális kiadásban, korlátozott számban megveheti, £2.99 – ért.

Az érmékre még 2009 januárjában írtak ki pályázatot, melyre közel 30,000 terv érkezett.

forrás: The Sun

Legyél az első hozzászóló "A britek elmagyarázzák a lesszabályt, 50 pennyért" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*