A Giro d’Italia is pezsdítheti jövőre a hazai turizmust

Fővárosi időfutam után Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokkal folytatódik a jövő évi Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körverseny.

  • Az első szakasz 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul.
  • A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv.
  • A harmadik, 197 kilométeres szakasz Székesfehérváron kezdődik, a Balatont Balatonfürednél éri el, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos – akivel nemrég interjút készítettünk – elmondta, az olasz körversenyt akár napi 3-400 ezer szurkoló nézi az utak mentén, míg a televízióban meg lehet mutatnia világnak Magyarország látványosságait, tájait és műemlékeit.

“Remélem, jövőre itt is több százezer ember kinn áll az út mentén boldogan, és évek múltán is büszkén emlékszik vissza, hogy látta a Giro d’Italiát” – fogalmazott Révész, aki egyben a szervezőbizottság vezetője is.

Kiemelte, hogy a Giro fókuszba helyezi a sportágat Magyarországon, segíti a hazai kerékpározás térnyerését, elfogadottságát. Hozzátette: bízik benne, hogy a fiatal és tehetséges generáció tagjai közül Peák Barnabás, Valter Attila vagy Dina Márton a mezőnnyel tekerhet az útvonalon, amelyet szerinte a jövő évi Giro legszebb szakaszai közé sorolnak majd.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kerékpársport történetében mérföldkőnek számít a Giro magyarországi rajtja, amely a világ egyik legnézettebb, legjelentősebb és legnépszerűbb sporteseménye.

Jelezte, viadalhoz kapcsolódó szervezési feladatok nem átlagosak, de a magyar rendezési képesség is kiemelkedő. Leszögezte, az idelátogatók és a tv-nézők nemcsak évek, de évtizedek múltán is emlékezni fognak a nagy rajtra, és “szerte a világban elviszik Magyarország jó hírét”.

Mauro Vegni, a Giro d’Italia versenyigazgatója felidézte: az elmúlt években Dublinban, Amszterdamban és Jeruzsálemben városi egyéni időfutamot rendeztek, a bevált módszert folytatták idén Bolognában, és a budapesti Grande Partenza nyitó akkordja is ez lesz.

Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette. A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb tavaly, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.