A Google elvisz minket Dubaj luxushotelébe

hirdetés

A Google Street View-nak köszönhetően ezúttal a csillogó arab hotel kapuit léphetjük át, hogy megcsodáljuk a luxus egy különleges fokát.

Egy háromdimenziós virtuális túra keretén belül közelebbről is megismerhetjük a 321 méter magas Arabok tornyát. A lenyűgöző túra az előcsarnokban kezdődik.

Bekukkanthatunk a királyi lakosztályba, a bárba, besétálhatunk a hotel éttermeibe és körülnézhetünk a gyógyfürdőben is.

A fejedelmi lakosztályban érdemes elidőzni és alaposan szemügyre venni. A két emeletes „palota” éjszakánként 15 ezer dollárért (kb. 4,4 millió forint) áll a vendégek rendelkezésére. A pazar berendezés – mint pl. a gepárdmintás szőnyeggel borított márványlépcső és a forgó baldachinos ágy – vonzza a tekintetet, a szoba minden négyzetmilliméterével a pompa és a csillogás oltárán áldoz.

A virtuális barangolók kiléphetnek a helikopter leszállópályájára is, mely mintegy 210 méteres magasságban található – és persze ahonnan a kilátás is lélegzetelállító.

A program természetesen azt is lehetővé teszi, hogy az időközben kedvet kapott látogatók utánanézzenek a szobák elérhetőségének nem csak Dubajban, de a Jumeirah szállodalánc többi házában is.
A Google először működött együtt hotellel egy ilyen projektben, melyet nem csak egy digitális utazási platformként, de egy márka felfedezéseként is definiál. Ross MacAuley, a Jumeirah csoport alelnöke elmondta, hogy ez volt az eddigi legizgalmasabb digitális fejlesztés, melyet eddig véghez vittek.

A program számítógépen, tableten és mobiltelefonon is egyaránt működik, 5 nyelven érhető el (angolul, arabul, németül, oroszul és mandarinul).

A túra bejárható itt.
 

Legyél az első hozzászóló "A Google elvisz minket Dubaj luxushotelébe" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*