A legszebb német adventi vásárok

Hivatalosan advent első vasárnapjától indul a karácsonyra való felkészülés, ám a kereskedelem manapság már egyre türelmetlenebb a világban. Így sok helyütt már jóval hamarabb is megnyitnak a standok. De ahol számít a tradíció, ott ma is minden a régi időkben megszokottak szerint történik. Különösen így van ez Németországban, amelynek szinte minden nagyobb településén találkozhatunk ünnepi zeneszóval, mézes finomságokkal fűszerezett, a fenyő illatával átszőtt vásárokkal. Ahol nemcsak a gyönyörű fényekben, a bájos környezetben gyönyörködhetünk, de még a rendszerint utolsó pillanatra hagyott karácsonyi vásárlást is megejthetjük.

Bajor varázslat Münchenben

A Magyarországhoz legközelebb eső német nagyvárosban, Münchenben, ahol ebben az időszakban az ötszáz éves krampuszfutás hagyományát is felelevenítik, advent idején több karácsonyi vásárt is találhatunk. Közülük méltán a leghíresebb a városháza, a Marienplatz ünnepi forgataga. Ahol különösen az eseti fényáradatban, a 30 méter magas, 2500 égővel feldíszített Karácsonyfát figyelve joggal érezzük úgy, hogy a high tech univerzumából rövid kirándulást teszünk a régmúlt ünnepek magával ragadó világába. A szomjasan vagy netán éhesen érkező turista talál itt magának mindent, mi szem-szájnak ingere, a sült kolbásztól, a bratwursttól kezdve a forralt borok- puncsok széles választékán át egészen a fahéjas-fűszeres édességekig. Pedig a gasztronómia csak a legkisebb része a vásárnak, amit a hagyomány szerint még ma is árupiacnak hívnak. Ennek megfelelően az apró játékok, a kézműves termékek és a karácsonyi díszek legnagyobb kínálatából választhatunk a „Christkindlmarkton”. Ha pedig a kóstolásban, a vásártúrában kifáradtunk, remek kikapcsolódás, ha megállunk és rácsodálkozunk a kézműves termékek készítésének titkaira, vagy belefeledkezünk a karácsonyi dalokat éneklő, ünnepi darabokat bemutató társulatok előadásaiba. A magával ragadó forgatagot reggeltől, egészen késő estig élvezhetjük, ám ezután sem kell félnünk az unalomtól, hiszen a bajor fővárosból vétek lenne úgy távozni, hogy ne térnénk be az utolérhetetlen hangulatú sörözők valamelyikébe. A választék szinte végtelen.

Augsburg: a földről és az égből nézve

Észak felé haladva Augsburgba érkezünk, ahol decemberben nem csak a főtér, de – miként szerte az országban -, az egész város, ünnepi fényekbe öltözik. Nem véletlenül tartja a közvélekedés, hogy Németország legszebb karácsonyi vására Augsburgban van, ahol az esemény ötszáz éves hagyományra tekint vissza. A reneszánsz városháza, a felemelő karácsonyi zene, a mézeskalács illat olyan keretet teremt, amelyben az utazó óhatatlanul is a Perlach-torony felé veszi az irányt, hogy a 260 lépcső megmászása után, a magasból szemlélje a középkori főtéren felállított díszes fenyő és a hatalmas karácsonyi piramis, valamint a méltóságteljes polgárházak ünnepi látványát. Az utcákat járva érkezünk el a város névadójának, Augustus római császár szobra mellett felállított míves jászolhoz, ahonnan a hétvégi napokon, este hatra mindenképpen érdemes visszasétálni a városházához, amelynek üvegablaka, a tradicionális angyaljáték apropóján, méretes adventi kalendáriummá változik, hogy a szinte a tér felett lebegve a muzsikáló angyalok bámulatba ejtsék a nézelődő sereget. Ha pedig úgy érezzük, mindent láttunk már, irány a Fuggerek korába visszavezető városrész, a Fuggerei, amit a hírneves kereskedő-bankárcsalád, szociális érzékenységét bizonyítva hozott létre egykoron, és amit a helyiek, ilyentájt a karácsonyfapiac miatt keresnek fel. Az idegenek viszont a 16. századi, jellegzetes stílusjegyű épületekből álló kicsiny, szociális lakótelep adventi koncertjeinek élményét akarják átélni abban a városban, ahol Leopold Mozart édesapja született és tanított zenét.

Nürnbergi fényei

Az, hogy valójában melyik lehet a legszebb német adventi vásár, csak az tudja eldönteni, aki legalább a legnevesebb karácsonyi kavalkádokat látta már. Egy azonban bizonyos: a másik „legszebb” német adventi forgatagnak tartott nürnbergi adventi vásár is olyan díszbe öltözik ilyenkor, amelynek látványa egy életre megmarad az ember emlékezetében. Nem véletlenül, hiszen a szépséges Miasszonyunk temploma körül zajló, több mint ezerötszáz kis faházat felvonultató esemény története egészen a 16. század közepéig vezethető vissza. A hatalmas vásár minden évben advent első hétvégéjén nyílik és egészen szenteste napjáig élvezhetjük az izgalmas, látványos kínálatot, programsorozatot, ahol kiemelten gondolnak a gyermekekre. Akik a kétszintes körhinta és a ringlispíl, az óriáskerék és a gőzmozdony által húzott kisvonat kipróbálása után a Télapó házát is felkereshetik. Ahol a felnőttel a szeretteinek szóló apró ajándékcsomagokat is feladhatják. Az ünnepi időszak fényét növeli a Christkindl-választás, amelyen minden alkalommal csak egy nürnbergi, 16 és 19 év közötti, szőke, hullámos hajú leány lehet a befutó, aki később – a kórházakban, idősek otthonában is látogatást téve – a vásár nagykövetévé válik.

Weihnachtsmarkt Drezdában

Drezda elsősorban kulturális létesítményeiről és kastélyairól híres, ám a téli időszakban a karácsonyi vásár, vagy, ahogy a helyiek hívják, a „Striezelmarkt Dresden” is messze földről vonzza az utazókat. A naponta 11 órán keresztül nyitva tartó vásár, ahol minden délután a Mikulás is tiszteletét teszi, számtalan kikapcsolódási lehetőséget kínál annak, aki hangulatosan és romantikusan kívánja eltölteni az ünnepekre való készülődés időszakát. A földi mesevilágban, még a felnőtteket is meghökkenti amint a 8 méter magas fából készült karácsonyi piramis elé lépnek, amelyet akár meg is mászhatunk, hogy közelről is rácsodálkozzunk a kézzel készített, életnagyságú figurákra, a szépen feldíszített faházikókra, és a Neumarktra, valamint a méltán nevezetes Frauenkirche-re. Szászország fővárosában az igazi német specialitásokat árusító standok hosszú sora várja az utazót, aki az óvárosban, a Münzgassén a tradicionális finomságot, a Dresden Christstollent is megkóstolhatják. A Christstollen amúgy is a német karácsonyok elmaradhatatlan kelléke. Nem véletlen, hogy egy karácsonyi túra alkalmával az ünnepi sütemény millió változatával és formájával találkozhatunk Németország szerte. Édes, vaníliás illatának lehetetlen ellenállni, praktikus csomagolásnak köszönhetően pedig hazatérve, akár ajándéknak is kiváló a mívesen elkészített gyümölcskenyér. Ha

Frankfurt csodafája

Kevesen gondolnák, de a ridegnek, üzleti szelleműnek tartott Frankfurt, a kiszámíthatóságnál a mindennapokban is messze többet ad az utazónak. Az almabor fővárosában, az Adventi vásár is ékes bizonyítéka annak, hogy a mini metropolisz máig őrzi barátságos, emberi arculatát. Aki ilyenkor a bevásárló utca, a Zeil felől az óváros főtere felé sétálva olyan csodálatos, hatalmas fenyőfát láthatunk, amilyet az ember gyermekkorában a meséket hallgatva képzelt el magának. A főtéren ezt veszi körül a több mint kétszáz mutatós faház, ahol a kézzel készített, különféle apróságok, valamint az elmaradhatatlan fa diótörő figura mellett számtalan finomság, helyi specialitás közül választhatunk. Mint amilyen a dióból, szilvából és mazsolából összerakott Quetschemännsche, vagy a marcipános tésztából sütött és három fél mandulával ékesebbé tett sütemény, a Bethmännchen. A sok színes látnivaló a rideg toronyházak mellett igazán emberivé teszi az ünnepi hangulatot. Az emelkedett hangulatban pedig igazán kellemes élmény, hogy az adventi vásár kezdetét és végét harangjáték jelzi: ilyenkor tíz templom ötven harangja cseng, bong és zúg egyszerre. Szerdánként és szombatonként a Nikolaikirche erkélyéről felhangzó fúvóskoncert színesíti a programot, miközben a Liebfrauenkirche gótikus falai között bármelyik nap, magunk is átélhetjük a közös éneklés örömét.

Derecskey Veronika

Legyél az első hozzászóló "A legszebb német adventi vásárok" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*