A REDjet Barbadost szemelte ki következő célpontjának

Guyanaval és Haitivel is megkezdődtek már a tárgyalások, a közeljövőben meg is valósulhatnak a minden fél számára kecsegtető elképzelések. Ian Burns, a társaság elnöke elmondta, hogy az utóbbi négy évben nagyon szorosan együtt dolgoztak a környező országokkal, és milliókat fektettek a légi szolgáltatási modell kidolgozásába, hiszen a REDjet itt született, főként a karibi lakosok számára. A barbadosi járatokat még karácsony előtt útnak szeretnék indítani.

Az utak kedvező árainak köszönhetően nem csak pénztárcabarátok lesznek, de sok csatlakozási problémát is megoldanak majd. A szállítási költségeket jelentősen csökkentették, a jegyek ára 9.99 dollárról indul (ÁFA nélkül), mely mindenki reményei szerint fellendíti a régión belüli turizmust.
A REDjet elnöke azt is elmondta, hogy már minden előkészületet megtettek, megvan a megfelelő számú személyzetük, illetve felszerelésük, hogy megkezdjék a barbadosi működésüket. Egyedül a hivatalos engedélyükre várnak.

A légitársaság itteni befektetéseibe tartozik két repülőgép megvásárlása, a helyi iroda kialakítása, mely máris 75 embernek adott munkalehetőséget. Ígéretük szerint ez a létszám még 100 fővel fog gyarapodni.

Ian Burns kalkulációi szerint a REDjet befektetése 2%-os GDP növekedést generálhatna az országban az elkövetkezendő 5 évben. A légi összeköttetésnek köszönhetően pedig a kereskedelem, és oktatás előtt is új kapuk nyílhatnak meg.
A barbadosi idegenforgalmi miniszter, Richard Sealy is látja a REDjet üzemelésének előnyeit: „A gazdasági válság által még mindig sújtott területnek épp a legjobbkor adódott ez a lehetőség” – mondja. A légitársaság további tervei között szerepel az is, hogy a Karibi-térséget nem csak egymással, de Floridával is összekösse. Érdemes odafigyelni a régión belül utazni vágyókra, hiszen ők számítanak a harmadik legjelentősebb piaci forrásnak. A kedvező árak valószínűsíthetően a konkurenciát is díjaik csökkentésére fogják ösztönözni, ami még inkább lendíthet a helyiek utazási szándékán.

Robert Burns, a REDjet társalapítója elmondta, hogy a közelmúltban végzett felmérés világosan kimutatta, hogy az emberek mindennél fontosabbnak tartják az alacsony jegyárakat, még ha ez magával is vonzza a külön poggyászdíjat, illetve hogy fizetniük kell a fedélzeten vásárolt ételért és italért. Az is kiderült, hogy a megkérdezettek 85%-a az árak alapján választja ki úti célját. Mivel sok esetben mindössze 100 dolláros különbség jött ki egy térségen belüli és egy Kanadába vagy az Egyesült Államokba szóló jegy között, az utasok nagy százaléka sokszor az utóbbi opciót választotta.

A légitársaság vezetősége azt ígéri, hogy a REDjetnél nem lesznek rejtett költségek, sem kötelezően fizetendő pótdíjak. Az utas csak azért fizet, amit valóban használ, a repülőgép nem érint több pontot a végső desztináció elérése előtt, illetve első osztály sem lesz a gépeken. Amennyiben az utas szeretné kiválasztani ülőhelyét, elsőbbségi beszállási lehetőséget vásárolhat magának.
A repülőjegyek az interneten könnyedén beszerezhetőek, és többféleképpen is fizethetőek. A társaság alacsony árakat, időben érkező járatokat és kevesebb elveszett poggyászt ígér.
 

Legyél az első hozzászóló "A REDjet Barbadost szemelte ki következő célpontjának" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*