A Scoot bevette Berlint

hirdetés

A szingapúri központú fapados légitársaság június végén indította el első Berlinbe tartó repülőgépét. A közvetlen járat azóta heti négy alkalommal közlekedik, az eddigi tapasztalatok szerint a németek és a szingapúriak körében is nagyon népszerű.

A Scoot berlini útvonalán egy Boeing 787-es Dreamliner repül, ami 13 óra alatt teszi meg a közel 10 ezer kilométeres utat. A szingapúriaknak azonban nem ez az első európai menetrendszerinti járata: 2017 júniusa óta Athénnal is összekötik az ázsiai városállamot.

A 311 utas szállítására alkalmas Dreamliner az airwaysmag.com értesülései szerint egyelőre 95 százalékos kihasználtsággal közlekedik, a járatra jegyet váltók között a németek és a szingapúriak mellett sok az indonéz és az ausztrál állampolgár is.

A piacon 2012-ben megjelent, jelenleg 45 repülőgépből álló flottát üzemeltető és 68 városba közlekedő Scott folyamatosan terjeszkedik, tavaly Athén mellett Honoluluba indított járatot, idén pedig Berlin után a kínai Nancsangot célozza meg. A vállalat 2022-re 70 repülőgéppel és tucatnyi új desztinációval tervez.

Boruzs Álmos