A svájci Riviéra

Ami a titokzatosságot illeti, itt van rögvest Chillon nyolcszáz éves vára, melyet még a XIII. században a savoyai grófok építettek. Tó fölé magasodó ódon falaival az egyik legrégibb svájci műemlék, ahol éveken át élt és alkotott Alphonse Daudet, kinek leghíresebb művét, az „Arlesi lány”-t a nem kevésbé ismert Bizet zenésítette meg.


Montreux elegáns szállodái, Vevey tóparti sétánya, vagy éppen Lausanne színházai, galériái – majd mindegyikük megírt, megzenésített történetek helyszíne. E vidék szerelmese és visszalátogató vendége volt Hemingway, Graham Green, Strawinski, ide költözött vissza és élt huszonöt éven keresztül Manoir de Banban, az amerikai közélettől megcsömörlött Charlie Chaplin (emlékét családi múzeum is őrzi). Villeneuve-ben vendégeskedett Victor Hugo és Mahatma Gandhi, Richard Wagner és Csajkovszkij, Freddy Mercury, Ray Charles és Ella Fitzgerald. Jean-Jacques Rousseau Új Heloïse című műve, vagy éppen Lord Byron Chillon foglya című költeménye világszerte ismertté tette a XVIII. századi Montreux-t és környékét.

Meseország rizlinggel

Lélegzetelállító látvány a savoyai hegyek mögötti hófödte Dents du Midi, a Mont Blanc csipkézett hegyvonulata, a közelben pedig Lavaux domboldalai a teraszosan művelt szőlőültetvényekkel. E a római kori teraszos szőlőművelés és néhány (egyedi) kisebb vallási központ középkori emlékei miatt (mint például a Saint Saphorin gall-román, vagy Lutry kora középkori temploma) a vidék már jó ideje a kulturális világörökség része.

A vidék városaiban, falvaiban se szeri, se száma a szórakozási lehetőségeknek. Még a zöldségpiacokat is vidám népünnepélyek teszik feledhetetlenné, a termelők, eladók népviseletbe öltözve árulják a hazai portéka legjavát: a fűszeres sajtokat, vagy éppen az ízletes borokat, többnyire Pinot Grist, Chardonnayt és rizlingeket. Lehet utazni fogaskerekű vasúttal, függeszkedni és felrepülni a világ tetejére felvonókkal, panorámát csodálni a Lavaux Express vagy a Golden Pass kényelmes üléseiből, melyeket meglepetéseik miatt csokoládé-, illetve fondüvasútnak is neveznek. Egyébként a világon elsőként épített panorámavonata, a Golden Pass Montreux-t köti össze Gastaddal.

Innen, a Genfi-tó partján haladva már csak egy ugrás Lausanne. A város nem véletlenül kapta a „zöld város” becenevet: a fantasztikus virágkertek közül talán az Olympia Múzeum a legismertebb, ahol a világ sporthírességeit megörökítő, vagy éppen a sport szépségét hirdető szobrok (Botero, Calder, Berrocal és mások alkotásai) várják a látogatókat. Nincsenek kevesen, a világ egyik leglátogatottabb múzeumaként tartják számon. Az alig 200 ezer lakosú (elismert egyetemeknek és a világhírű Bejart-balettnek is otthont adó) városban több mint húsz múzeum, színház s tucatnyi művészeti galéria várja a látogatókat.

Érdekes, hogy a szigorú nevelőintézeteiről is világhíres várost – talán a szépszámú francia anyanyelvű polgára miatt is – Svájc legbohémabb városaként is emlegetik. Azt mondják, azért szép itt a hölgyek lába, mert a város meredek fekvése miatt sok lépcsőt, dombot kell megmászni. A tóparti Ouchy negyed tele van hajókikötőkkel, sportlétesítményekkel, az óváros felső központjában pedig a „svájci” a Notre-Dame katedrális található: XVI. századi figurális domborművekkel díszített kapujának nincs párja a világon. És még mindig él a katedrálishoz kötődő, középkori szokás: 75 méter magas központi tornyában aprócska, de minden szükséges berendezéssel ellátott szobában alszik a toronyőr, aki az 1600-as évektől kezdve minden este fél hatkor és fél tízkor tölcsért formálva kezéből belekiabálja az éterbe a pontos időt. A zajos város persze már nem figyel rá, és nem is hallja. Csak azok, akik tudják, tekintenek tisztelettel e hagyományra és viselőjére, aki a várostól őseire és egyéb érdemekre tekintettel kiérdemelte e nyugdíjas posztot. Emellett a toronyőr rendeltetése volt valamikor a fából épült templomtorony és sokmázsás harangjának, no meg a városnak a védelme (a polgárok mielőbbi riasztása) az esetleges tüzekkel szemben.

Calvin után Rousseau

A látogató a tóparton haladva, Lausanne-tól Genfig számtalan építészeti látványossággal, szebbnél szebb kilátóhelyekkel találkozik. Utazásunk első állomásán, Coppet városka XV. századi boltíves, árkádos házai között megpihenve, s felfelé pillantva rátalálunk a felettünk ágaskodó, patkó alakú rokokó kastélyra, amelyben XVI. Lajos genfi születésű pénzügyminiszterének lánya, Mme de Stael Holstein lakott. A napóleoni korszak szabadelvű írónőjének, hírhedt dámájának irodalmi szalonja anno Európa egyik kulturális-politikai fórumának számított.

Genf, noha csak a harmadik legnagyobb városa Svájcnak, világváros. A kálvinisták Rómája és a Lutheránus Világszövetség székhelye. Századunkban a nemzetközi politika egyik legismertebb színtere: a Nemzetek Palotájának helyszíne, a Nemzetközi Vöröskereszt és sok nemzetközi szervezet, konferencia székhelye. A lakosság nyolcvan százaléka bevándorolt külföldi. Hivatalos statisztikája szerint a bankok száma több száz, de még arról is vezetnek adatokat, hogy mennyi a Ferrarik, Lamborghinik, Rolls-Royce-ok és más nemes márkák, valamint a kastélytulajdonosok, milliomosok és egyéb kiváltságosak száma. Átható szellemiségének eredete már a római kori jelentőségével kezdődött: fontos átjáró volt Gallia és Itália között. Calvin reformációjával a vallási diktatúra szigorú fegyelme politikai téren is erősítette a nyárspolgárságot, kemény kordában tartva az elesetteket, a szegényeket, a szüntelenül dolgozó, nincstelen polgárnépet. A XVIII. században egy világot megrengető eszme mégis innen indult el: Rousseau órásmester fia az amerikai és francia polgári forradalom egyik szellemi atyja lett, emlékét, akárcsak Calvinét, múzeum és a romantikus kis Rousseau-sziget őrzi. És a Genf melletti Ferneyben telepedett le a francia felvilágosodás korának másik nagy gondolkodója és vezetője, Voltaire is.

A város pompás szállodákkal díszelgő sétányán áll a hatalmas Brunswick „monumentum”: II.Károly braunschweigi herceg azzal a feltétellel hagyta tekintélyes városfejlesztő vagyonát Genfre, hogy gigantikus emlékmű örökítse meg nevét. Az óváros koronája a St. Pierre archaikus, román stílusú katedrális: az ehhez illesztett gótikus Makkabeus-kápolna szószékéről hirdette tanait Kálvin. A kálvinizmus nemzetközi képviselőit megörökítő képviselői között Bocskay István szobra is megtalálható.

Aki nem tud hosszasan időzni Genfben, annak ajánljuk legalább két látnivaló felkeresését: a hangulatos Place de Bourg de Four ódon házaival és megszámlálhatatlan kis bárjaival mintha csak a Montmartre negyedből csöppent volna ide. Aztán pedig ne feledjék felkeresni a Történelmi Múzeumot, ahol megcsodálhatják a gótika svájci mesterének Konrad Witznek az alkotásait, továbbá Caravaggio, Bassano, Velázquez, Corot és Hodler festményeit. (További információk: www.cgn.ch, www.espace-rousseau.ch, www.geneve-tourisme.ch, www.lake-geneva-region.ch).

Ki, hol, mit…

Veveyben, az Hôtel des Trois Couronnes-ben (napjainkban már wellness) lakott 1842-től a finomabb orosz arisztokrata körök több neves képviselője, így Souvalov gróf is, aki 30 évvel később a szomszédos hófehér ortodox templomot építtette lánya emlékére. A templomot 1878-ban St. Barbarának szentelték fel. A hotel állandóan visszatérő vendége volt Hemingway, Saint-Saäns, Pederewski, Thomas Mann, Andersen, Erzsébet királyné, az orosz cár, a perzsa sah, a holland király, a görög királynő és Gounod, aki a Faust nagy részét e gyönyörű környezetben és kényelemben írta.

E csodálatos, a svájci Riviéraként becézett vidéken írta Henry James Daisy Miller címmel 1878-ban megjelent regényét, melyben megörökíti Vevey utcáinak, tereinek hangulatát, és itt alkotott a Nobel-díjjal kitüntetett Sienkiewitz, aki legnagyobb sikerét a Hollywoodban megfilmesített Quo Vadisszal aratta. Gustave Courbet is törzsvendég volt Vevey Café du Centre nevezetű kávéházában, Dosztojevszkij kedvenc helye pedig a Montreux melletti Hôtel Les Narcisses volt, ahol szívproblémái miatt kezelték. Victor Hugo Vevey tisztaságát, klímáját és St. Martin templomát dicsőítette. A Genfi-tó partján Villeneuve-ban telepedett le Oskar Kokoschka. Özvegye a vevey-beli Jenisch Múzeumban hozott létre férje emlékére alapítványt. De itt van a Nestlé központja is: a Montreux feletti hegyekben lakott Henri Nestlé, a világhírű élelmiszerközpont megalapítója. A tóparti városokban számtalan kávéház és csokoládéüzlet kínálja a híres svájci csokit. Mellesleg ha valaki még nem tudná: 1819-ben François-Louis Cailler itt nyitotta meg az első gépi gyártású csokoládégyárat.

Legyél az első hozzászóló "A svájci Riviéra" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*