A Tivolitól a Tibidabóig

Dánia – Tivoli

A kontinens egyik legismertebb hagyományos vidámparkja a Dániában, Koppenhága szívében található bájos Tivoli, amely 1843. augusztus 15-én nyitotta meg kapuit. Alapítója, Georg Carstensen azzal a meggyőző érvvel kapott engedélyt a park létrehozására a királytól, VIII. Keresztélytől, hogy „ha az emberek jól szórakoznak, akkor nem gondolkodnak a politikáról”. Már a kezdet kezdetén számos látványosságot kínált a park: a mesebeli Kelet stílusában megalkotott épületek sokaságát, színházat, zenei színpadokat, éttermeket és kávézókat, virágoskerteket, és olyan szórakozási lehetőségeket, mint a körhinta és a kedves kisvasút. Sötétedés után ma is színes lámpák világítják be a kertet, és a nyári estéken záráskor látványos tűzijáték fénye tükröződik a Tivoli taván. 2003-ban a Discovery Channel a negyedik legvadabb élményparknak választotta meg az új idők szellemével lépést tartó, a leghosszabb skandináv hullámvasúttal is büszkélkedő Tivolit. A Boomerang névre keresztelt szerkezet negyven méter magas, a Gravity Tower azonban még ezt is felülmúlja: szabadesést kínál, ötvenöt méter magasból. És akkor még nem próbáltuk ki, milyen érzés 3D-s szemüvegben emelkedni és zuhanni: a Star Discoveryn ezt is megtehetjük. Ha pedig tradicionális élményekre vágyunk, karácsony táján feltétlenül látogassunk el a parkba, amelynek színes apró faházai ünnepi díszeket árusítanak, a gyermekeket pedig a fedett pavilonban berendezett mesevilág fogadja a mozgó, apró erdeimanó-bábukkal.

Svédország – Liseberg

A svédországi Göteborg belvárosában található Skandinávia legnagyobb vidámparkja, a Liseberg, amely 1923-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és ma is hárommillió látogatóval büszkélkedhet évente. Legnépszerűbb attrakciója a Balder névre keresztelt fa hullámvasút, amelyet 2003-ban és 2005-ben is a világ legjobbjának választottak kategóriájában. A nyári szezon mellett télen is fogad vendégeket a Liseberg, olyankor karácsonyi piac és a svéd konyha remekei várják a fagyos időkben is szórakozni vágyókat. Sok neves fellépő tette tiszteletét és játszott a vidámparkban, köztük Bob Marley, Marlene Dietrich, az ABBA, vagy a neves svéd szopránénekesnő, Birgit Nilsson, de koncertezett itt a Led Zeppelin és a The Who is. 2005-ben a Forbes magazin TOP 10 listáján szerepelt a Liseberg, amelyet egy évvel később több mint négy és fél millió gyertyával díszítettek fel karácsonykor. A park kabalaállata 1983-tól a Liseberg Rabbit, a rózsaszín-zöld nyúl.

 

Anglia – Pleasure Beach

A blackpooli, magát már témaparkként aposztrofáló, de historikus élményeket is ígérő Pleasure Beach egy és negyed óra utazásra található Manchestertől nyugatra. 1896-os megnyitása óta töretlen népszerűségnek örvend, 2007-ben öt és fél millió látogatót fogadott. Legizgalmasabb berendezésének a nagy sebességű, Valhalla nevű vízi játékot tartják, amely három percen át teljes sötétségben, nagy sebességgel száguld, miközben extrém hőmérséklet-ingadozásokkal sokkolja a legbátrabbakat. Ma a Thompson család kezeli és irányítja a magánkézben lévő park üzleti ügyeit. A Pleasure Beach központ százhuszonöt különböző attrakciónak ad otthont, köztük tizenkét hullámvasútnak, amelyből öt fából készült, és történelmi értéket is képvisel. A Pepsi Max Big One 1994-es nyitásakor a legmagasabb és leggyorsabb hullámvasút volt a világon, és ma sem kell szégyenkeznie. Újabban a látogatók már körülnézni is csak pénzért mehetnek a Pleasure Beach területére: a belépődíj öt font, ami nem tartalmazza a játékok kipróbálásának összegét.

 

Hollandia – Efteling

Az 1952-ben nyílt Efteling Hollandia legrégebbi és legnagyobb vidámparkja. A Kaatsheuvel városában található létesítményt 1992-ben a világ legjobbjának választották az IAAPA szavazása alapján. A park kétszer nagyobb Disneylandnél, és három évvel megelőzte azt a megnyitással, melynek esztendejében mintegy kétszáznegyvenezer látogatót fogadott. Az Efteling négy szekcióból áll: a vidámparkból, a négycsillagos Efteling Hotelből, a tizennyolc lyukas golfpályából, valamint a most épülő apartmansorból. A hatszázötvenezer négyzetméteren elterülő szórakoztató-központban található a híres Fairy Tales Forest, amelyben felfedezhetjük a tündérmesevilág fontos szereplőit, saját környezetükbe varázsolva.

 

Ausztria – Práter

A Práter Bécs jelképe, melyet a XIX. század folyamán a Práter nyugati szélén a bécsi munkásság szórakoztatására hoztak létre, mutatványosbódékkal, vurstlival, céllövöldékkel, körhintákkal és sörkerttel. A Duna és a Duna-csatorna között fekvő egykori erdős szigetet II. Miksa uralkodása alatt még vadaskertnek rendezték be, majd II. József 1766-ban nyitotta meg a nyilvánosság számára. Az óriáskerék körüli negyed már a XVIII. század vége felé kedvelt kirándulóhely volt tejivókkal, kávéházakkal, fogadókkal. 1830-ban Basileo Calafati megnyitotta a „bűvészmutatványok és szellemidézések műtermét”, és röviddel utána a körhintát is átadták. Nem sokkal később mutatványosbódék, kuglipályák és más szórakoztatóalkalmatosságok is megjelentek. A császárváros képét máig meghatározó Óriáskerékre a század végén csodálkozhattak rá a bécsiek: a Walter Basset angol mérnök által épített, majdnem hatvanhét méter magas, négyszázharminc tonnás és akkoriban harminc kabinnal felszerelt szerkezetet a szórakozni vágyó utasok mellett az artisták is felkeresték, akik a forgó kerekeket mutatványaik színtereként használták fel. Az Óriáskerék a kilencvenedik születésnapján új ötlettel gazdagodott: egy luxuskabinnal, mely tárgyalásokra, kisebb ünnepekre, házassági évfordulókra alkalmas. A múlt század óta üzemelő vidámpark ma egyben high-tech élménypark. A legtöbben mégis a nosztalgikus hangulat reményében keresik fel a parkot, amit az Óriáskerék mellett (amelynek közel tizennégy percig tartó menete a bécsi városnézés kötelező programja) a gesztenyefákkal szegélyezett sétány, a Hauptallee – amely öt kilométer hosszan vezet végig a Práter közepén –, a Freudenau lóversenypálya, az ügetőversenyek színteréül szolgáló Trotting Stadion és a Prater Museum garantál.

Spanyolország – Tibidabo

A város fölé magasodó Collserola-hegyen 1901-ben egyéves építkezés után nyílt meg a barcelonai Tibidabo vidámpark, amelyhez a Bonaventura Roig mérnök tervei alapján készült első spanyolországi drótkötélpálya segítségével könnyedén feljuthattak az érdeklődők. Legizgalmasabb attrakciója az 1905-ben átadott, kétféle görbületű tükröket bemutató Miramiralls volt, amelyet – modern, látványos fény-hang játékelemekkel felújítva – ma is sokan meglátogatnak. A park büszkesége az Atalaya-kilátó: az ötvenöt méter magas acéltorony teteje ötszázötvenegy méterre távolodik el a tengerszinttől. A mendemondák szerint a kilátóba azért is érdemes felmenni, mert már néhány perc friss levegő is gyógyító erővel bír a köhögő, tüdőbeteg gyerekek számára. Noha számos játékot és automata gépet Európa különböző országaiból importáltak, 1925 és 1945 között a dolgozók saját munkáikkal töltötték meg a vidámparkot. A robotgyűjtemény híre Walt Disneyig is eljutott, aki első látogatása során meg is akarta vásárolni az egész kollekciót, de végül üres kézzel távozott. A gyűjteményt ma a park területén működő Automaton Museum őrzi. A parkba igyekezvén érdemes kipróbálni a Tramvia Blaut, a kék nosztalgiavillamost is, amely Barcelonában a Plaça John F. Kennedy és a Plaça Dr. Andreu között közlekedik; ahonnan a függővasúttal juthatunk fel a Tibidabóhoz. A villamos 7.45 és 20.50 között húszpercenként indul, a Funicular de Tibidabo függővasút pedig májustól szeptemberig, félóránként közlekedik.

 

A legjobb hazai

Az 1950-ben alapított Vidám Park Magyarország legnagyobb szórakoztatóparkja, amely több mint százhetven éves múltra tekint vissza. Elődei az 1800-as években működő Vurstli és az elegáns, Bajorországból Pestre költöző Meinhard család által üzemeltetett Angolpark voltak, amelyek összevonásával jött létre a mai Vidám Park. A mai napig óriási tömegeket vonz az Amerikai Magasvasút (Hullámvasút), Európa leghosszabb favázas, kilenchullámos vasútja, amely több mint nyolcvan éve épült, valamint az Elvarázsolt Kastély. De a történelmi mulattatók közül nem maradhat ki Európa legrégebbi, százkét éves, Europa Nostra-díjjal is jutalmazott lovas Körhintája és a különleges Barlangvasút (eredeti nevén Sárkányvasút) sem, ahol Petőfi Sándor híres elbeszélő költeményének főhőse, János vitéz kíséri az időutazókat. Ma a Vidám Parkban a hagyományos, műemlékként kezelt játékok mellett az öreg kontinensen és egyes játékok tekintetében a világon is egyedülálló darabok találhatók: ilyen a Lézerdodzsem, amely a világ egyik legnagyobb, és Európa egyetlen ilyen jellegű berendezése. Ma is népszerű a régi, jól bevált Óriáskerék, a Tükörútvesztő, a Trambulin vagy a Hordó, s bár az élménypark frissít, modernizál, a legkedveltebb játékok helye biztosított az egyre bővülő komplexumban is. 1999 az Ikarus működésének kezdete, 2000 tavaszán pedig a nagy dobás a Looping Star beszerzése volt, melyet húsz kamion szállított a helyszínre. 2004-ben került átadásra a Gólkirály elnevezésű interaktív góllövő játék, amelyben a magas pontszámot elérő játékosok az internet segítségével összemérhetik teljesítményüket a világ bármely táján kapura lövő játékosok eredményeivel. Az újdonságok közül az egyik legnagyobb szenzáció a világon egyedülálló Repülő Cirkusz (Flying Circus), amely különleges fényeivel és mozgásával ejti ámulatba a látogatókat, és a megújított Viharvasút, valamint a horrorutazást ígérő Túlvilág kapuja.

Legyél az első hozzászóló "A Tivolitól a Tibidabóig" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*