A turisták számára biztonságos Izrael

A nagykövet hibás lépésnek nevezte, hogy a Ben Gurion Nemzetközi Repülőtérre közlekedő járatok többségét júliusban felfüggesztették a légitársaságok. Izrael nyílt, demokratikus, pluralista állam, ahová bárki beléphet és távozhat, és ahol betartják, betartatják a vallásszabadságot – idézi őt az MTI. A nagykövet azt is hozzátette: a biztonsági erőknél az egyén biztonsága mindenek felett áll.

Váradi János, az EL AL izraeli légitársaság magyarországi vezetője elmondta: márciustól napi két járat közlekedik Budapest és Tel-Aviv között, amelyek 90 százalékos átlagos töltöttségi mutatóval üzemelnek.

Az izraeli turisztikai hivatal adatai szerint tavaly 14 ezer magyar látogatott Izraelbe, az El Al járatain 74 ezren utaztak összesen. Idén július végéig 65 ezer utasa volt a légitársaságnak, ebből 9 ezer volt magyar utazó. A teljes utas szám 52 százalékkal emelkedett az első hét hónapban. Váradi János ismertetése szerint a magyar utasok helyfoglalása az elmúlt pár hétben három százalékkal növekedett.

Legyél az első hozzászóló "A turisták számára biztonságos Izrael" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*