Advent – Gyertyagyújtás és fényfestés is lesz vasárnap a Városháza parkban

Fotók a tavalyi karácsonyi vásár hangulatából; Fotó: Geberle Berci

Gyerekprogramokkal, az első adventi gyertya meggyújtásával és ünnepi fényfestéssel is készülnek a szervezők vasárnap a budapesti Városháza parkban, az Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásáron.

A helyszínen az első adventi vasárnap délelőtt hagyományosan a gyerekeké lesz a főszerep: a Tekergő Bábszínház Bundás bocsok karácsonya című meséjével kezdődik a program, majd az előadás után adventi koszorú készítésre várják a gyerekeket. Délután Bibliai meseolvasást tartanak a Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium tanulói Boldizsár Ildikó meséiből, majd a Kabóca Bábszínház Regö rejtem című karácsonyi pásztorjátékával fejeződik be a legfiatalabb korosztálynak szóló program.

Fotó: Geberle Berci

Az első adventi gyertyát sötétedéskor Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes gyújtja meg, ezzel egy időben pedig városszerte felgyúlnak Budapest díszfényei.

Fotó: Geberle Berci

A Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a LaLuz Visuals az első adventi vasárnapon egyedi, kézzel rajzolt animációs fényfestést mutat be a Deák téri Evangélikus templom hátsó homlokzatán.

A december 28-ig tartó programok ingyenesek a vásár fűtött hüttéjében és a Városháza parkban egyaránt.