Alagútra vagy altemplomra bukkantak a vilonyai templom alatt

 Először úgy hittük, víznyelő alakult ki, mivel a 13. században épült templom mellett a talaj is megsüllyedt. A kutatás során egy boltíves folyosó került elő, amiről egyelőre nem tudni, hogy alagút vagy altemplom része lehetett – mondta Bikádi László református lelkész kedden az MTI-nek.

Mint kifejtette, akárcsak sok helyütt, Vilonyán is él egy legenda, amely szerint kiterjedt alagút húzódott a templom alatt, amelyen keresztül a háborúban sokan menekültek. A lelkész hozzátette: a régészeti feltárás deríti ki pontosan, milyen építményről is van szó. A Laczkó Dezső megyei múzeum munkatársai szerdán érkeznek a helyszínre vizsgálódni.

A település honlapja szerint az Árpád-kori református erődtemplomot a 12-13. században építették gótikus stílusban. A törökdúlás idején végbemenő nagy pusztítás által okozott károkat csak az 1720-as években tudták helyrehozni. Szentélye egyenes záródású, amelyet kőből készült dongás boltozattal fedtek be. A templom hajójának eredetileg is lapos mennyezete lehetett, tornya valószínűleg nem volt, a mostanit 1796-ban építették.

Műemléki jellegzetességei: négyzetes, egyenes záródású, dongaboltozatos szentély, északi falában gótikus szentségtartó fülke maradvány, a cintérium kapubélletei és a keresztzászlós boltozat, a torony felső részén korinthusi oszlopfők, a szószék empír stílusú munka. Úrasztali edények-boros kanna, Úrvacsorai kehely (1797), Pap Gábor püspök által adományozott Úrasztali terítő.

Legyél az első hozzászóló "Alagútra vagy altemplomra bukkantak a vilonyai templom alatt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*