Átadták a Sisi-mozdonyt

Erzsébet magyar királynénak, közismertebb nevén Sisinek állított emléket a GYSEV Zrt. a ma délben átadott Sisi-mozdonnyal. A királyné 175. születésnapját 2012-ben ünnepeljük, ebből az alkalomból bocsátotta első útjára ma a vasúttársaság a királyné arcmásaival díszített mozdonyt. Sisi maga is sokat utazott a kor legmodernebb közlekedési eszközén, Gödöllőn még várót is emeltek a királyi pár tiszteletére, itt rendezte meg a vasúttársaság a nagyszabású átadóünnepséget. Az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Molnár Ágnes államtitkár és Habsburg György, az utolsó magyar király – IV. Károly – unokája is beszédet mondott.

 

sisi-mozdony.jpg

A vasúttársaság életében ez a negyedik tematikus mozdony. Tavaly Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a zeneszerző emléke előtt tisztelegtek, 2009-ben Széchenyiről, 2008-ban pedig Haydn-ról emlékeztek meg hasonlóképpen.

 


Dávid Ilona a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a tematikus mozdonyok az ország

Fotó: MTI

egyik legfejlettebb vasútvonalának védjegyei lettek.  „A GYSEV Zrt. nagyon büszke a Sisi-mozdonyra, nem csak azért, mert a királyné az első nő a világon, akinek arcmása mozdonyra került. Hanem azért is, mert  4 évvel ezelőtt, Magyarországon elsőként a GYSEV Zrt. indította el a tematikus-mozdony kezdeményezést, amelyről mára egyértelműen kiderült, hogy nagy sikere van az utazóközönség körében.” – mondta a vezérigazgató asszony.

 

Németh László a dekorációt készítő, vasúti modellezéssel foglalkozó Loc&More ügyvezetője elmondta, hogy a 120 m2 fóliát 72 óra alatt feszítették fel a mozdonyra. A dekorációhoz a cég külön logót is tervezett, amely a jövő évi 175. születésnapnak szól.

 

A Sisi-mozdonynak keresztelt Taurus a mai naptól fogva Magyarország és Ausztria egyes részein közlekedik majd az EuroCity és InterCity kocsik élén.

Legyél az első hozzászóló "Átadták a Sisi-mozdonyt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*