Ezek lettek Az év ökoturisztikai létesítményei 2016-ban

Látogatóközpont és Tanösvény kategóriában három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös Az év ökoturisztikai létesítménye 2016 pályázatán.

A Magyar Turisztikai Ügynökség a díjátadót követően az MTI-vel közölte: a pályázat célja az volt, hogy megmérettesse az ökoturisztikai létesítményeket kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. A díjátadó ünnepséget a Turizmus világnapján, szeptember 27-én tartották.
A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői – nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások – pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban.
A pályázatra 12 pályamunka érkezett, ezeket a lebonyolításban közreműködő szervezetek delegáltjaiból álló szakmai munkacsoport bírálta el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek. Pontozták többek között a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat helyszínbejárás során értékelték.

DÍJAZOTTAK:

Látogatóközpont kategóriában

Megosztott I. helyezettek: Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) és Pörbölyi Ökoturisztikai Központ (Gemenc Zrt.)

III. helyezett: Budakeszi Vadaspark (Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft.)

Tanösvény kategóriában

I. helyezett: Kincskereső játékösvény – Aggtelek (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság)

II. helyezett: Égerösvény – Termáltó és Ökopart tanösvény – Zalakaros (Zalakaros Város Önkormányzata)

III. helyezett: Tamási-Miklósvári tanösvény – Tamási (Gyulaj Zrt.)

Különdíj a leginnovatívabb megoldásokat kivitelező vállalkozásnak

Patkós Stúdió (Tápiógyörgye)

A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják “Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2016” és “Az év ökoturisztikai tanösvénye 2016” címet.
Rendhagyó módon az idei különdíjat nem pályázó létesítménynek, hanem az ökoturisztikai tanösvények, kiállítások kivitelezésében és tervezésében leginnovatívabb megoldásokat felmutató vállalkozásnak ítélték oda.

Legyél az első hozzászóló "Ezek lettek Az év ökoturisztikai létesítményei 2016-ban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*