Autózás másként: a jövő elkezdődött

Önvezető, beszélgető és érző kocsik, gördülő irodák, utazó nagyszobák, ezer lóerős villanyautók – már Las Vegasban, a CES-en is középpontba kerültek a lassan valóban elektronikai „kütyüvé” alakuló járművek. A koncepciók előrevetítik: már a közeli jövőben egészen mást jelent majd az autós utazás, mint ma.

Sokat elárul az autózás jelenéről és jövőjéről az, hogy az évről évre Las Vegas-ban megrendezett elektronikai show-n, a CES-en is mind nagyobb teret kapnak a négykerekűek. A járműveknek persze eddig is volt helyük Consumer Electronics Show nevű szakkiállításon, ám eddig leginkább a multimédiás eszközökön, a különféle vezetést segítő és szórakoztató rendszereken volt a hangsúly. Mára azonban a kocsik, mondjuk úgy, alanyi jogon lettek részesei a kiállításnak. Az elektromos és hibrid hajtású járművek, továbbá az autonóm, azaz önvezető kocsik mára legalább annyira elektronikai „kütyük”, mint hagyományos értelemben vett autók. Az idén már 140 olyan gyártó jelent meg a kiállításon, amely autót készít, vagy járművekhez fejleszt újszerű technológiákat, alkalmazásokat, eszközöket. Ráadásul szó sincs arról, hogy csak a nagyon távoli jövőt elképzelő koncepcióautókkal állnának elő CES-en megjelenő autógyártók: van olyan itt bemutatott kocsi, amelyet már meg lehetett rendelni.

Tesla-gyilkos Faraday Future

Jelzésértékű, hogy az idei CES legnagyobb szenzációi közé tartozott az: a részben kínai hátterű villanyautó-gyártó, a Faraday Future itt tartotta első modellje, az FF 91-es premierjét. A Tesla-verőnek kikiáltott modell impozáns menetteljesítményekkel rendelkezik – legalábbis a gyár szerint.

A több mint 1000 lóerős, űrhajóra emlékeztető autó 2,4 másodperc alatt gyorsul százra, és hatótávolság meghaladja a 600 kilométert.

Bár csak 2019-ben adják majd át az első FF 91-est, amelynek még a pontos ára sem ismert, sajtóhírek szerint a premier után, nem egészen két nap alatt 64 ezren jelentkeztek be a gyárnál, hogy mindenképp vennének egyet az új modellből. Noha a Faraday Future indulása tökéletesnek tűnik, a tényekhez tartozik az is: a múlt év végén akadtak olyan hírek, amelyek szerint ingatag a gyártó pénzügyi helyzete. S persze nagy kérdés az is, hogy mennyi valósul meg a grandiózus tervekből, ígéretekből, mire valóban a szalonokba kerül a kocsi.

Faraday Future FF91

Faraday Future FF91

Gördülő irodák

Míg a Faraday Future a döbbenetes teljesítményekre összpontosít, addig a a Chrysler egészen más úton menne tovább. Olyannyira, hogy a CES-en bemutatott, Portal nevű járművét már nem is autónak nevezi. Az ugyanis önmagát vezeti, így a gyár szerint az otthoni vagy a munkahelyi tér kiegészítéseként kell tekintenünk a kocsira, hiszen az utazás alatt a vezetésre szánt időt másra fordíthatjuk. A Portal egyébként 400 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel. Ennél is ígéretesebbnek hangzik: egy gyorstöltővel 20 perc alatt felölthetjük annyira, hogy 240 kilométeres hatótávnyi energia legyen az akkumulátorokba.

Chrysler Portal

Chrysler Portal

A Toyota egy részben autonóm autóval jelentkezett a CES-en. A Concept-i nevű autó képes magától közlekedni, de még vezetheti sofőr is. Ami az igazi újdonság az az, hogy a kocsi és a vezető közötti kommunikációt forradalmasítanák: beszéddel, hangokkal, fényekkel, színekkel, vetített képekkel helyettesítenék a klasszikus, illetve érintőképernyős virtuális gombokat, kapcsolókat, s a kijelzőkön megjelenő információkat.

Toyota Concept-i

Toyota Concept-i

Szuper roller a csomagtartóból

A Hyundai a már elérkezett jövőbe kalauzolta a közönséget a CES-en: a már kapható hibrid és elektromos Ioniq-hoz fejlesztett ki a cég egy ultramodern rollert. Az elektromos kétkerekű elfér az autóban, amely menet közben fel is tölti az összecsukható, akkumulátoros járgányt. A parkolás után aztán a sofőr az elektromos hajtású rollerrel teheti meg a leállított kocsi és az úti cél közötti távot. De nem csak munkába járáshoz lehet praktikus a roller: külföldi utazások során is jól jöhet, például városnézésnél.

Merészen előreszaladt fejlesztésével a Harman és WayRay. Olyan head-up kijelzőt készítettek, amely szinte szélvédő szélességű, így minden utas jól láthatja a kivetített, hologramszerű képeket, adatokat. Ennek már azért is nagy jelentősége lehet, mert ha majd valóban önmagukat vezetik az autók, akkor talán kilátni is felesleges lesz, így a szélvédő afféle mozivászonná alakulhatna át. S ha már kényeztető autókról esett szó: a Hyundai olyan applikációt fejlesztett ki, amely folyamatosan figyeli a vezető fizikai állapotát, többek között a szívverését is. Ha a sofőrt stresszesnek „érzi” az autó, akkor kellemes zenével, levendula illattal pihenteti, ha pedig álmos a sofőr, akkor hűvösebbre állítja a klímát és a háttámlán igazítva kényelmetlenebb üléspozíciót keres, hogy éberebb legyen a vezető.

Legyél az első hozzászóló "Autózás másként: a jövő elkezdődött" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*