Az airberlin egy napi harmadik járattal bővíti menetrendjét

2016. március 27-től az airberlin egy napi harmadik rendszeres járattal bővíti menetrendjét, ami Budapest és Berlin között közlekedik és további összeköttetést biztosít az utazók számára a légitársaság központi repülőterein keresztül. Az AB8261 számú új járat hétfőtől péntekig reggel 6.25-kor indul Budapestről és 7.55-re érkezik Berlin-Tegel repülőtérre.

 

„A gyakoribb járatok jobb összeköttetést biztosítanak utasaink számára Budapest és Berlin között, valamint nagyobb kínálatot nyújtanak, különösen magyar utasok számára. Az útvonal 2012-es elindítása óta nagyon szépen fejlődött. A járatok számának folyamatos növekedése is tökéletesen alátámasztja ezt”, mondta Julio Rodriguez, az airberlin kereskedelmi vezérigazgatója.

 

„Nagyon örülünk, hogy az airberlin már napi három járatot üzemletet Budapest és Berlin között, ami kiváló lehetőséget biztosít a közvetlen Berlinbe valamint a német fővároson keresztül számos más célállomásra utazók számára is”, mondta Kam Jandu – a Budapest Airport Zrt. Kereskedelmi Igazgatója

 

“Nagy örömünkre szolgál, hogy az airberlin március 27-től még több járattal köti össze ezt a két fantasztikus várost. Budapest, ugyanúgy, mint Berlin, rengeteg programot kínál az odalátogatóknak az egész év folyamán. A magyar főváros, a tradicionális elegancia és az innovatív kortárs kultúra keveréke. Ellátogathatunk a trendi romkocsmákba a zsidó negyedben, kirándulhatunk a gyermekvasúttal, kipihenhetjük a városnézés fáradalmait a számos történelmi fürdők egyikében vagy egyszerűen megcsodálhatjuk a panorámát a Dunáról – Budapest hihetetlenül sokoldalú és minden napra tartogat valami újat”, nyilatkozta Mezősi Csilla, a Magyar Turizmust Zrt. németországi képviseletének vezetője Berlinben.

 

Az utazók egyre több olyan célpontot tudnak elérni az airberlin globális hálózatával, mint például Chicago, New York (JFK), Koppenhága, Stockholm, Alicante, Malaga, Faro, Olbia, Reykjavik, a Kanári-szigetek, valamint egyéb német városok, mint például Nürnberg, Kalsruhe vagy Saarbrücken.

 

Budapestről Berlinen át Abu Dhabi most már naponta kétszer is elérhető az utazók számára. Abu Dhabin keresztül számos újabb célpont válik elérhetővé, például Ausztráliában (Sydney, Brisbane, Melbourne) és Ázsiában (Delhi, Seychelles-szigetek, Phuket), ezek a partner légitársaságunk, az Etihad Airways által üzemeltetett járatok szintén az airberlinnél foglalhatók le.

 

2016. május 31-ig az airberlin speciális ajánlata cégek számára. Azon  vállalatok, amelyek első alkalommal regisztrálják magukat a businesspoints.airberlin.com honlapon  az airberlin Business points céges törzsutasprogramba a BP8899EA speciális promóciós kód megadásával, az első repülés lefoglalásakor 1000 bónuszpontot kapnak – egy retúr repülőút, vagy két egyirányú út – a 2016. március 1. és június 30. közötti időszakban.

 

Berlinbe és más városokba jegyek a www.airberlin.com honlapon, vagy ügyfélszolgálatunkon (Tel: +49 30 3434 3333), vagy utazási irodákon keresztül foglalhatók.

Legyél az első hozzászóló "Az airberlin egy napi harmadik járattal bővíti menetrendjét" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*