Az egész félév főszezon volt Németországban

A Rajna partján fekvő Koblenz látképe

Ismét nagyot nőtt a beutazási kedv Németország felé. Mi magyarok is egyre többen indulunk a slágerdesztinációba.  

A németországi üdülési régiók 2018 első félévében különösen erősen profitáltak a beutazó turizmus növekedéséből. Ezt bizonyítják a Szövetségi Statisztikai Hivatal már meglévő részletes vendégéjszaka-számai is: a nemzetközi vendégéjszakák száma a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken január és június között 38,6 millióra nőtt, ez 4,5 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét. Százalékosan a beutazás növekedése Brandenburgban (plusz 13 százalék), Szászországban (plusz 12 százalék), Bajorországban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában (plusz nyolc százalék), illetve Schleswig-Holsteinban és Hessenben (plusz hét százalék) volt a legnagyobb.

„A nyárias, napos időjárás idén a rövid távú utazóknál közkedvelt előszezonban tovább erősítette Németország népszerűségét mint üdülési desztináció. Ez különösen Németország északi és keleti szomszédjainak beutazási mérlegét erősíti” – magyarázza Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke

Küldőpiac Európa: Kelet és Dél-Kelet erőteljes fejlődése 

Az 1,7 milliós külföldi vendégéjszaka-többlet több mint 60 százaléka az európai országoknak köszönhető. A németországi beutazás legfontosabb küldőpiaca, Hollandia az idei első félévben 1,8 százalékos növekedéssel tér vissza a fejlődés útjára. A legmagasabb növekedési rátát Lengyelország (plusz 13,3 százalék), Csehország (plusz 11,9 százalék) és Románia (plusz 11,5 százalék) érte el. Átlagon felüli fejlődést mutat még Nagy-Britannia (plusz 5,7 százalék) és Oroszország (plusz 5,9 százalék) is.

Tengerentúli piacok: Ázsia és Amerika jelentősen növekszik

Az interkontinentális piacokon az első félévben jelentős növekedés mutatkozik 5,1 százalékkal 9,5 millió vendégéjszakára.

Az Amerikai Egyesült Államok öt százalékos növekedéssel tovább erősítik pozíciójukat mint a legfontosabb tengerentúli küldőpiac.

Az Ázsia/Ausztrália/Dél-Afrika régió az idei első félévben több mint 5,3 millió vendégéjszakával járul hozzá a németországi beutazáshoz. Kína kiemelten fejlődik, és 1,3 millió vendégéjszakával (plusz 5,1 százalék) megerősíti pozícióját az úticél Németország TOP 10-es beutazási listáján. A Golf-öböl arab államai pedig az első hat hónapban 4,4 százalékos összesített növekedéssel ismét visszakerültek a fontos incoming-piacok listájára.

Hazánkból a Németországba irányuló turizmusunk fejlődése töretlen

Magyarországról a német beutazó turizmus 2018 első felében továbbra is stabil növekedést mutat. Január és június között a Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján 379.089 vendégéjszakát jelentettek hazánkból a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely több mint öt százalékkal (+ 18.738) haladja meg az előző év ugyanezen időszakát. Csak a június hónap vendégéjszaka száma meghaladja a 70 ezret. A 2018-as év első félévének számai alapján valószínűsíthetően Németország irányába ez az év ismét új utazási rekordszámokat fog produkálni, összegezte az eredményeket Czeiszing Miklós, a Német Turisztikai Hivatal magyarországi vezetője.