Az egri vár kicsinyített mása készült el Gárdonyban

 A látványos rönkvárat a várvédők és az ostromló seregek csatájával veszik majd birtokukba a gyerekek április péntek délután – tájékoztatta az MTI-t a gárdonyi turisztikai egyesület közhasznú non profit szervezet menedzsere.

Somossy Eszter közlése szerint a félezer négyzetméter területen felépített vár izgalmas, romantikus élményt kínál a gyerekeknek. Építésénél igyekeztek hűek maradni az Egri csillagok hősei által védett vár alaprajzához. Felépítették a regényből jól ismert Dobó-bástyát, a föld- és a tömlőcbástyát, az ágyúdombot és a főteret.

A föld alatt – mintegy 50 méter hosszan – a várat csillag alakban behálózó, a régi kazamatákat idéző labirintust alakítottak ki, és nem maradt el a gyilokjáró kialakítása sem. A várlátogatók “terepszemléjét” 9 méter magas kilátó teszi lehetővé.

A rönkvár játszóházaknak, rendezvényeknek ad majd helyet. A műsoros programok megtartását a Dobó-palota helyén felépített 30 négyzetméteres színpad teszi lehetővé.

A kicsinyített egri vár felépítése csak egyike azoknak a turisztikai látványosságoknak, amelyeket az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert 250 millió forintos európai uniós támogatás révén valósított meg a gárdonyi önkormányzat.

A 490 millió forint összértékű program keretében befejeződött az agárdi temetőben álló, műemléki védettséget élvező Nádasdy-obeliszk felújítása, a hét végén már várja a turistákat a különböző turisztikai elemeket, nevezetességeket összekötő tematikus turisztikai ösvény, és májusban átadják a közönségnek az Agárdi Gyógy-és Termálfürdő új gyermek-, valamint külső wellness- és élménymedencéjét.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Az egri vár kicsinyített mása készült el Gárdonyban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*