Az Etihad jó üzlete Vin Dieselékkel

Tizenhét nap alatt már több mint egymilliárd dolláros összbevételt ért el a hollywoodi produkció hetedik része. A gyártó Universal stúdió történetében ez az első mű, amely az eredeti mozibemutató után ilyen eredményt ér el, s ez egyben filmtörténeti rekord is, mert ilyen gyorsan még egy alkotás sem lépte túl a bűvös határt. A Halálos iramban-sorozat filmjeinek összbevétele ezzel megközelíti a 3,4 milliárd dollárt.

Az Egyesült Arab Emírségek légitársasága, az Etihad Airways – mint arról beszámoltunk – luxus Fast & Furious 7 matricájú utasszállító repülőgépet üzemeltet Los Angeles és Abu Dhabi között, várhatóan négy-hat hónapig. Ezt az útvonalat különben az Etihad Airways 2014 júniusa óta üzemelteti. A légitársaság egyben szponzora volt film hollywoodi világpremierjének is. Az Egyesült Arab Emírségek korábban felajánlotta a produkciónak, hogy számára helyszíneket és forgatási lehetőséget nyújt, így a stáb az Emírségekben forgathatott.

A magyar nézők is kedvelik Vin Diesel és csapatának kalandjait, a filmre 2015. április derekáig 334 ezren ültek be, 450 millió forintot hagyva a pénztárakban. Ez azt jelenti, hogy a Halálos iramban 7 lekörözi az idei év eddigi legnézettebb filmjét, A szürke ötven árnyalatát.

Közben Vin Diesel megerősítette a hírt, hogy a Halálos iramban 8-ban valóban a mostani részben felbukkant, Kurt Russell által alakított titokzatos karakter továbbépítésével teszik még izgalmasabbá a cselekményt. „Emeljük a tétet akcióban, cselekményben és a jellemábrázolást illetően is” – mondta a sztár. Diesel a rajongók érzelmeit is célba vette: „A hetedik rész Paulért volt, a nyolcadik pedig az ő ajándéka lesz” – utalt a másik főszereplőre, Paul Walkerre, aki a produkció forgatása idején vesztette életét.

A Halálos iramban 7 magyar szinkronos előzetese:

Legyél az első hozzászóló "Az Etihad jó üzlete Vin Dieselékkel" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*