Az EU gépeket küld Vuhan városába a kint maradt turistákért

Az új koronavírus-járvány fokozódó terjedése miatt az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust. Erre azt követően került sor, hogy Franciaország segítséget kért az Uniótól annak érdekében, hogy konzuli segítséget tudjon nyújtani a kínai Vuhan városában tartózkodó uniós polgároknak.

Az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében két repülőgép indul majd Kínába, hogy hazaszállítsa a Vuhan városában és térségében tartózkodó uniós polgárokat. Az EU hozzá fog járulni a repülőgépek üzemeltetése kapcsán felmerülő költségekhez. Az első repülőgépet szerdán tervezték indítani Franciaországból Kínába, és a tervek szerint a második is felszáll még ezen a héten.

Azok az uniós polgárok, akik a térségben tartózkodnak és haza szeretnének térni, még kérhetik, hogy evakuálják őket a régióból, függetlenül attól, hogy melyik uniós ország állampolgárai. Kezdeti becslések szerint az első géppel hozzávetőleg 250 francia állampolgár hazaszállítására kerül sor, míg a második repülővel több mint 100, más EU-tagországból származó uniós polgárt fognak kimenekíteni Kínából.