Az Opus Global előrehozza szállodai fejlesztéseit

Előrehozott szállodai fejlesztésekkel, a járvány miatt megváltozott piaci igényeket kielégítő termékek gyártásával, működésének optimalizálásával reagál a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzetre az Opus Global Nyrt., erről a tőzsdei társaság vezérigazgatója, Gál Miklós beszélt a Trend FM-nek.

A járványhelyzet negatív hatásait legelsőként a turisztikai ágazat szenvedte el, így az Opus Globalhoz tartozó Hunguest Hotels Zrt.-nél is gyakorlatilag megszűnt az árbevétel – mondta a vezérigazgató. A tőzsdei cég vezetője megerősítette: ebből a nehéz helyzetből igyekeznek kihozni a maximumot, ezért előrehozzák 14 szállodájuk korábban is tervezett felújítását. A koronavírus-helyzet miatt bezárt szálláshelyeket így nem részleges nyitvatartás mellett, hanem teljes zár alatt tudják megújítani.

A cégvezető szerint azzal, hogy a kormány több ágazatnak, köztük a turisztikai vállalkozásoknak is járulékkedvezményt biztosított, nagy segítséget nyújt az átmeneti időszakra. A hiteltörlesztési moratóriumra vonatkozó kormányzati döntésről hasonlóan vélekedett, hozzátéve, hogy az Opus esetében a biztos pénzügyi alapoknak köszönhetően kizárólag a turizmus területén élnek ezzel a könnyítéssel, a többi hitel visszafizetését zavartalanul folytatják.

Gál Miklós a közép- és hosszú távú kilátásokról kifejtette: csoportszinten jelenleg a folyamatok optimalizálásán dolgoznak annak érdekében, hogy minimalizálják a koronavírus negatív gazdasági hatásait. Hangsúlyozta: az Opus Global diverzifikált portfóliójának köszönhetően kiegyensúlyozottabb működést tud folytatni, mint azok a cégek, amelyek a gazdaság egy szegmensére koncentrálnak.

Az Opus Global 25 forint névértékű részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok a pénteki kereskedést 190,4 forinton zárták, 6 forinttal, 3,25 százalékkal magasabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben az Opus-részvények legmagasabb árfolyama 499,8 forint, a legalacsonyabb 129,2 forint volt. (MTI)