Az osztrák turizmus profitálhat is a frank erősödéséből

Az Osztrák Államfinanszírozási Hivatal (ÖBFA) vezetője, Martha Oberndorfer szerint Ausztria gazdasága, legfőképpen a turizmus járhat majd leginkább jól. Mivel egy vorarlbergi téli üdülés sokkal olcsóbban kihozható, mint egy svájci, a nyugat-ausztriai tartomány több turistával és megnövekedett bevétellel számolhat – jelentette ki a hivatalvezető az MTI tudósítása szerint. Az Osztrák Hotelszövetség (ÖHV) elnöke, Martin Stanits óvatosabban fogalmazott és arra figyelmeztetett, hogy a döntés nemcsak pozitív hatással lehet a turizmusra, hanem számos kockázatot is rejthet. Érvelése szerint elképzelhető, hogy több vendég érkezik az országba, de ki kell várni, hogy a mostani helyzet hogyan érinti a cégek pénzügyi állapotát, és az is kérdés, hogy a vállalatok milyen mértékben vettek fel frank alapú hitelt. A várakozások szerint a turisták számának emelkedése leginkább a Svájccal határos Vorarlberg tartományban lesz érezhető, hiszen a Svájcot elkerülők a nyugat-ausztriai tartományt veszik majd célba. Mivel a legtöbben már előre megtervezték téli üdülésüket, a bővülő turistaforgalom a nyári időszakban lesz majd érezhető – mondta a vorarlbergi turisztikai központ (Vorarlberg Turismus) vezetője, Christian Schützinger.

A vorarlbergi Messepark bevásárlóközpont ügyvezetője, Burkhard Dünser ugyancsak vegyes érzésekkel értékelte a helyzetet. Nagyobb bevásárlóturizmusra számít, ám mivel a svájci vásárlók amúgy is az üzletház bevételének húsz százalékát adják, szerinte nem várható drasztikus növekedés. A központ vezetője attól tart, hogy a svájci gazdaság középtávú veszteségeket fog elszenvedni, amely munkahelyek megszűnésével járhat majd. Úgy véli, ez érinteni fogja a vorarlbergieket is, hiszen összesen 16 ezer határmenti ingázó munkavállaló él a tartományban.

Legyél az első hozzászóló "Az osztrák turizmus profitálhat is a frank erősödéséből" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*