A bajnokok bajnoka – Suzuki Vitara Limited teszt

A bajnokok bajnoka - Suzuki Vitara Limited teszt

A Vitara jött, látott, győzött: megújult SUV-jával első látásra szerelembe esett a hazai nagyérdemű. Rögtön az eladási listák élére repítve a Suzuki tulajdonosok – legalábbis a korábbi modellválasztékot tekintve – szürke életébe forradalmi változást hozó modellt. De az izgalmakat még lehet fokozni. Suzuki Vitara Limited teszt.

Igaz, bevezetőnk maga az elcsépelt szlogenek halmaza, de az igazság az, hogy az új Vitara elképesztő és korántsem érdemtelen sikertörténetéhez valban nehéz új jelzőket találni. Ráadásul a modell azért is forradalmi, mert egy olyan rétegnek kínálja a trendiség, menőség érzetét, amely a megfizethetőség és megbízhatóság párosára szavazva eddig leginkább a megjelenés tekintetében kötött kompromisszumot. A Vitarával azonban kisütött a nap: az új modell szép lett, kívül belül menő megoldásokkal és mindemellett – talán arra is gondolva, hogy brutál mennyiségben vásárolják majd – attraktív színválasztékával is megadja az egyedivé válás lehetőségét. Annak pedig, aki csúcsmodellnek számító Vitara S-t drágának tartja, de annál mégis többet szeretne, minthogy más legyen a kocsi testének és más a tetejének színe, annak megalkották azt a korlátozott darabszámban kapható, egyedi felszereltségű, limitált szériát, amelynek egyetlen hazai tesztpéldányát próbáltuk ki.

A bajnokok bajnoka - Suzuki Vitara Limited teszt

De mivel egy újszülöttnek minden vicc új – ha már a közhelyeknél maradunk –, kezdjük az alapoktól, hiszen nem biztos, hogy mindenki a Vitara paramétereit szokta nézegetni. Az 18,5 centis hasmagasságú, 4,17 méter hosszú autó 1,77 méter széles, 1,61 magas, tengelytávja pedig 2,5 méteres. 375 literes csomagtartója éppen alkalmas arra, hogy négy ember akár két nagy és két kisebb koffert is magával vigyen.

A teljesen megújult külső formavilág mellé a belbecsben is jelentős változások történtek. Ezek közé tartozik a nagy átmérőjű kerekek mellé társított – vagy éppen fordítva – emelt hasmagasság és az így optimalizált tereptulajdonságokat több modellnél is erősítő, ALLGRIP rendszernek nevezett összkerékmeghajtás. Ehhez jön az, hogy a Vitara megalkotásánál nagymértékben használtak olyan, nagyszilárdságú acélt, amivel jelentősen csökkenteni tudták az autó súlyát és ezzel üzemanyag felhasználását.

A bajnokok bajnoka - Suzuki Vitara Limited teszt

Az alap és az S Vitara közé pozicionált Limited változatnak a szürke-indigókék fényezéssel, a 17 colos, bronz színű könnyűfém felnivel valóban sikerült hoznia az egyediség érzetét. A bronz szín ráadásul korántsem véletlen: a lámpatestek mellett az utastérben is megjelenik a konzol elemein és az óra, illetve a szellőzőnyílások körperemein is. (Nem mellesleg a Limited változat 14 egyszínű, vagy two-one színkombinációt kínál a vásárlóknak). A két másik Vitara felszereltség közé ékelt tökéletes középutat jelzi a motorválaszték, a kulcs nélkül indítható 1,6-os szívómotor mellett az is, hogy a Limited széria az S verzió öt osztatú hűtőrácsával büszkélkedhet.

A különleges elegancia érzetét erősítik a barna-szürke, bőr-alcantara ülések, a középső konzol, már említett bronz eleme, valamint a kormány mellett az ajtóbelsőkre is jutó bőr borítás. (A bőrkormány díszöltésének és a sebességváltó szoknya díszvarrásának és az alsó középkonzol betétjének színe is személyre szabható.) Nem beszélve a középső könyöklőről, ami mindig jól esik egy hosszabb úton. Tesztautónkban a Vitarákban már megszokott, jól látható és kezelhető 7 colos érintőképernyő mellé többféle biztonsági és kényelmi funkció is társul az ABS-től az ASR-en át az ESP-ig, valamint a távolságtartó tempomattól a fékasszisztensen és a tolatóradaron át a visszagurulás-gátlóig.

A bajnokok bajnoka - Suzuki Vitara Limited teszt

A környezetet többféleképpen érzékelő jelzőberendezések mindenképpen jól hangzanak, de ezeket nem árt mindenképpen még a használat előtt ellenőrizni és testreszabni, mert különben könnyen úgy járhat a gyanútlan tulajdonos, mint én, miután átvettem az autót és a folyamatos vijjogás közepette nem tudtam hova kapjak a városban. Igaz, a sztrádára érve, ahol nem volt mellettünk, előttünk, mögöttünk közvetlenül autó, már elmaradtak az idegesítő jelzések. de azért a riadalom így is útitársamul szegődött egy darabig, jelezve, hogy a leghasznosabb technika is csak akkor ér valamit ha megfelelően használjuk.

A bajnokok bajnoka - Suzuki Vitara Limited teszt

A lényeg persze az, hogy biztonsági és vezetést segítő felszereltséggel a Limited is jól ellátott, ami még akkor is igaz, ha az összkerékmeghajtással, AllGrip rendszerrel nem rendelkezett tesztautónk – ez a funkció 600 ezer forintos felárral érhető el. A nem véletlenül legnépszerűbb 1.6-os, 120 lóerős, benzines, szívó motoros változat 5 fokozatú váltóval szeli az utakat, ahol azért a hatodik fokozat is gyakran elkélne. Ám a 6 liter környéki vegyes fogyasztás így is rendkívül korrektnek mondható. A Vitara Limited 1,6 2WD ára 5.810.000 Ft, az 1.6 4WD-é pedig 6.410.000 Ft.

é. m. z.

Legyél az első hozzászóló "A bajnokok bajnoka – Suzuki Vitara Limited teszt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*