Bemutatott a Hahn Air

Reggelivel egybekötött bemutatót tartott a Hahn Air (HR) a budavári Fortuna Palace lovagtermében több, mint 40 utazási iroda és a sajtó képviselőinek részvételével, ahol az újdonságok kerültek ismertetésre.

Az 1994-ben alapított Hahn Air a világ vezető e-ticketing légitársasága, mely 2016-ra 333 partnerrel büszkélkedhet. 5 kontinens 194 országban, több mint 99.583 utazási irodában  használják a HR szolgáltatásait. Ticketing centrumaik száma elérte a 6337-et, így elmondható, hogy –  a hazai utazási irodák körében is rendkívül népszerű jegykiállító légitársaság – mára igen jelentős “világhatalommá” nőtte ki magát a jegyeladások és foglalások tekintetében. A legfrissebb statisztikák szerint a légitársaság okmányain kiadott jegyek száma meghaladja a napi tízezret. A világ 3.900 pontján, átlagosan hat másodpercenként fogadnak el egy HR dokumentumon kiállított repülőjegyet.

A Hahn Air csoport a világ számos országában rendelkezik saját irodával, mint például Montevideo, Párizs, Casablanca, Johannesburg, New Delhi és Manila. Éves globális forgalma eléri az 1 milliárd dollárt, dolgozóinak száma több mint 300 fő. Az ez évben értékesített jegyek száma meghaladta a 27 milliót. 2016-ben kiemelkedően nőtt a Hahn Air értékesítési rendszeréhez csatlakozó légitársaságok száma és ez a szám decemberre még emelkedik. A  közelmúltban csatlakozottak például: a Fly Ernest (olasz virtuális légitársaság), a kambodzsai Bayon Airlines, a szingapúri Scoot (amely dreamliner gépével Athénba is repül), a kazahsztáni Beck Air, Hong Kong egyetlen fapados légitársasága a  HK-Express, az osztrák People’s Viennaline, a moldovai FlyOne, a chilei Aerovivas DAP, a kínai Lucy Air és a Tiansin Airlines valamint az amerikai Dynamic Airways.

Egy teljesen új termék is gazdagítja a HR paletáját. Az  argentin-uruguayi Buquebus vállalat komphajója,  amely  Puerto Madero-i (Buenos Aires) és a montevideói kikötőket köti össze.

A bemutatón néhány ponton keresztül került bemutatásra a Hahn Air rendszerének egyedülállósága:

  • Egyszerű – mivel az utazási irodák saját GDS rendszerükben foglalhatnak a világ több mint 333 légitársaságára valamint számos komp – és vasúttársaságra. A jegyek egy dokumentumon is kiállíthatók függetlenül attól, hogy a foglalásban több légitársaság járatai szerepelnek. Továbbá lehetővé teszi olyan légitársaságok jegyeinek kiállítását, amelyek nem tagjai a magyarországi BSP-nek, illetve H1 járatszám alatt számos olyan kis- illetve fapados légitársaság járataira lehet foglalni, amelyek a helyfoglalási rendszerekben nem találhatók.
  • Biztonságos – mivel a világon egyedülálló módon minden Hahn Air-re kiadott jegy ingyenes csődbiztosítást tartalmaz. Meghatározott esetekben és összeghatárokig a HR visszafizeti az utasnak a le nem repült szakaszok árát az illetékekkel együtt, ha az adott légitársaság csődeljárás alatt áll. Csatlakozás hiányában szállás és egyéb költségeket is térít.
  • Megbízható – mivel a visszatéríteni kívánt jegyeket garantáltan 14 napon belül rendezik. 24 órás segítségnyújtási rendszerük 7 nyelven érhető el, a www.hahnair.com weboldaluk pedig minden szükséges információt megad az utazási irodák számára.

A világon egyedülálló módon lehetőségük van az utazási irodáknak, hogy  évente egyszer kiválaszthasson egy hibás jegykiállítás miatti terhelést (ADM-et), melyet a Hahn Air visszavon. Regisztrált utazási irodáknak bizonyos feltételek mellett lehetőségük van évente két  ADM eltörlésére is. Mára már több mint 30.000 regisztrált utazási iroda élhet ezzel a lehetőséggel.

A Hahn Air System programban- a H1 kód alatt foglalt légitársaságokra ugyanolyan előnyöket élvezhetnek, mint az összes többi Hahn Air partner légitársaságra, így a GDS-ben foglalt és kiadott jegyekre ugyanazok a kedvezmények vonatkoznak, mint az összes többi Hahn Air jegyen kiadott légitársaságokra. A H1 partnerek teljes listája megtalálható a weboldalukon.

A Hahn Air weboldalán interaktív útvonal térkép (route map) található és megjeleníthetők a városkódok, melyek óriási segítséget nyújtanak a jegyeladók számára. Nagyon hasznos továbbá a partner légitársaságok elérhetőségeit tartalmazó adatbázis, mely lehetőséget biztosít az utazási irodák számára amikor egy adott légitársasággal közvetlen kapcsolatot kell létesítenie.

A Hahn Air, mint IATA légitársaság üzemeltet belföldi, nemzetközi és charter járatokat. A légitársaság standard-je megfelel az IOSA IATA biztonsági szabványoknak. A járatokat a legmodernebb Cessna business jet-el üzemelteti  Düsszeldorf repülőteréről Luxembourgba.

A Cessna Citation CJ4 és Cessna Citation Sovereign tipusú gépek alkotják a társaság flottáját. A 6+2 illetve 8 személyes jetek akár 4500 km megtételére is alkalmasak és 4.30 illetve 6.50 órát tudnak a levegőben tölteni leszállás nélkül. A közeljövőben tervezik újabb járat beindítását a frankfurti Egelsbach repülőteréről.

Legyél az első hozzászóló "Bemutatott a Hahn Air" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*