Biztonságosabbá válhat az internetes szállásfoglalás

Az Európai Bizottság és a fogyasztóvédelmi hatóságok határozottabb és hatékonyabb fellépés mellett kötelezték el magukat a félrevezető utazás- és szállásfoglalási szolgáltatást nyújtó weboldalak ellen.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint, miközben az internetes szálloda- és repülőjegy-foglalás egyre általánosabbá válik, a fogyasztók mind több problémával szembesülnek az online utazási szolgáltatásoknál. A leggyakoribb hibák között említették, hogy az esetek harmadában az elsőként megmutatott ár nem egyezik a végső árral. Az esetek ötödében a meghirdetett akciós árakon valójában nem kínáltak szolgáltatást, a vizsgált oldalak mintegy harmada esetében nem volt egyértelmű a teljes ár, illetve kiszámításának módja. Négyből egy weboldal pedig nem jelöli meg egyértelműen, hogy az ajánlatokra vonatkozó állítások – például, hogy már csak 2 szoba van – szigorúan az adott weboldalra vonatkoznak.

A problémák, trükkök visszaszorítása és megszüntetése érdekében az uniós bizottság és az unió fogyasztóvédelmi együttműködési hálózata úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a nem megfelelően működő – az előzetes vizsgálatok során összegyűjtött – 235 weboldal üzemeltetőivel és felszólítja őket a megtévesztő gyakorlat megszüntetésére, a félrevezető tartalmak javítására – írta az MTI.

A tájékoztatás szerint a bizottság és a fogyasztóvédelmi hatóságok további ellenőrzéseket végeznek, és ha egy weboldal sérti az uniós fogyasztóvédelmi jogot, a jogsértés megszüntetésére szólítják fel. Amennyiben az üzemeltetők nem tesznek eleget a felszólításnak, a nemzeti hatóságok – az alkalmazandó nemzeti jogtól függően közvetlenül vagy a nemzeti bíróságok útján – közigazgatási vagy jogi eljárást kezdeményezhetnek ellenük.

Legyél az első hozzászóló "Biztonságosabbá válhat az internetes szállásfoglalás" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*