Bocuse d’Or: útra készen a világ legrangosabb szakácsversenyére

Minden páratlan évben, a SIRHA (Salon international de la restauration, de l’hotellerie et de l’alimentation) szakkiállítás keretében rendezik meg a szakácslegendaként számon tartott Paul Bocuse szülővárosában, a franciaországi Lyonban a világ legszínvonalasabb szakácsversenyét, melyen a selejtezők után öt kontinens 24 séfje méri össze a tudását 2015. január 27-én és 28-án.
Magyarország először két éve vehetett részt a világversenyen, akkor Széll Tamás a nagy sikernek számító tízedik helyen végzett. Az idei versenyző, Molnár Gábor (a képen) a 2014. májusi stockholmi európai döntőn vívta ki a részvétel jogát. Molnár Gábor a 2015. január 16-i, Budaörsön rendezett sajtótájékozatón elmondta: Hamvas Zoltánnal, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnökével, Vomberg Frigyes coach-csal és Pohner Ádám comis-val (segítő) háromhónapos, kemény felkészülésen vannak túl, így a következő másfél hétben már csak finomhangolásokra van szükség az ízesítésben és a designelemekben, melyeket egy világhírű magyar találmány, a Gömböc ihletett.

A Gömböc olyan geometriai forma, amely állandó mozgásban van, és csak egyetlen egyensúlyi ponttal rendelkezik. Ezt a pontot a csapat a nemzeti gasztronómiai hagyományokban találta meg, ami az eddigi visszajelzések szerint „szerethető” ízeket eredményezet – számolt be a magyar séf az MTI tudósítása szerint, hozzátéve: a találmány jelképe a kreativitásnak és innovációnak is, a gyöngytyúknál ezért a Gömböc formáját kívánják megidézni, de a halnál is innovatív formát választottak.
Molnár Gábor elmondása szerint néhány napja hirdették ki azt a négy zöldséget – szárzeller, édeskömény, sütőtök és póréhagyma –, melyek közül a verseny előtti napon húzzák ki azt az egyet, amelyet kötelezően fel kell használniuk a versenyzőknek, minél változatosabb textúrában és elkészítési módokon.

Molnár Gábor szereplését a www.bocusedor.com honlapon élőben is nyomon lehet majd követni.
A SIRHA szakkiállításra különben 2015-ben is 200 ezer látogatót várnak. A SIRHA keretében öt napon keresztül azok a gasztronómiai cégek mutatják meg magukat, amelyek képesek Magyarország hírnevét öregbíteni, a Bocuse d’Or VIP zónájában pedig bemutatkoznak Magyarország legjobb éttermei és borai.

A Bocuse d’Or 2016-os európai döntőjének különben majd Magyarország adhat otthont, így hazánkban dől majd el, hogy melyik európai versenyzők indulhatnak a 2017-es Bocuse d’Or Lyonon.

Legyél az első hozzászóló "Bocuse d’Or: útra készen a világ legrangosabb szakácsversenyére" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*