Bővítik a Paskált, átépítik a pesterzsébetit: radikális fürdőfejlesztés

Olyan fürdőfejlesztés előtt áll most a főváros, amilyenre az elmúlt fél évszázadban nem volt példa – jelentette ki Szőke László a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója. Erre már csak azért is szükség van, mert az elmúlt négy év alatt 600 ezerrel nőtt a fővárosi vendégek száma. Egy televíziós műsorban kifejtette, hogy nyolcpontos fejlesztési tervet készítettek, amit ugyan a főváros önkormányzatának jóvá kell hagynia, de ha ez megtörténik, akkor indulhatnak az egyes projektek.

A fejlesztési projektek közül kiemelte a Széchenyi és a Gellért fürdő gépészeti felújítását, amiből – ígérete szerint – a vendégek nem éreznek majd semmit. A Gellért fürdőnél, ahol évente ötödével nő a fürdővendégek száma, 2018-ra bővítést is terveznek, s egy új élménymedence részt építenek. Várhatóan 2015 őszén kezdődhet meg a zuglói Paskál strand bővítése; a cél az, hogy a következő strandszezonig egy állandó, télen is használható fürdőt alakítsanak ki. Öt-hat új medence épül, így egy kis strand helyett egy komoly fürdőt kap Zugló. A tervek szerint 2018-ban kezdődik a pesterzsébeti fürdő átépítése és bővítése, az új strand 2019-re nyílhat meg. Hozzátette: az ott található, Európában egyedülálló, gyógyászati célú sós-jódos víznek külön medencét építenek – idézi az MTI a televíziós beszélgetésen elhangzottakat. A vezérigazgató kitért arra is, terveiket úgy állították össze, hogy azokat saját forrásból vagy hitelfelvételből tudják fedezni. Jelezte ugyanakkor, ha állami támogatást is kapnak, akkor fürdőfejlesztési programjukat tovább tudják bővíteni.

2014-ben 3,5 millió látogatója volt a fővárosi strandoknak és fürdőknek, népszerűségük mind a városlakók, mind a turisták körében folyamatosan emelkedik.

Legyél az első hozzászóló "Bővítik a Paskált, átépítik a pesterzsébetit: radikális fürdőfejlesztés" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*