Bővülő turizmus: mutatjuk a friss toplistákat!

Bővülő turizmus: 8 százalékkal többet utazunk

Az első negyedévben belföldön 8 százalékkal bővült a turizmus a Szallas.hu adatai szerint. Az összesítés szerint leginkább az 1-2 éjszakás üdülések voltak kelendőek, és főként 4-5 csillagos szálláshelyet választottak az utazók. A bővülő turizmus nyertese továbbra is Budapest és Eger.

Bár 2017 első negyedévében kevesebb volt a hosszú hétvége, mint 2016 hasonló időszakában, ez cseppet sem látszik az utazási adatokon- derül ki a Szallas.hu bővülő turizmusról szóló összesítéséből.

„Az utazási kedvünket ez egyáltalán nem szegte, sőt, tavalyhoz képest 8 százalékkal bővült a belföldi turizmus, de a vendégéjszakák hosszának megoszlásán látszik a munkaszüneti a napok hiánya – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. – Ennek eredményeként a rövidebb, 1-2 éjszakás típusok mentek most jobban, ezek adták a foglalások több mint 80 százalékát.”

Nemcsak a vendégéjszakák számára volt hatással a szünnapok hiánya: míg tavaly a márciusi extra hosszú hétvégére esett a legtelítettebb nap, ebben az évben már február 17-e volt a legforgalmasabb.

Bővülő turizmus: 8 százalékkal többet utazunk

Egyre többen töltődnek fel nívósabb hotelekben

Kelendőek a 4-5 csillagos szállodák

A Szallas.hu első negyedéves riportja szerint nőtt a foglalások száma a magasabb nívójú szálláshelyeken. Míg az előző esztendőben főként 3 csillagos hotelszobákat választottak az utazók ebben az időszakban, idén már a 4-5 csillagos szállás volt a keresettebb. átlagosan 17 százalékkal többet kellett fizetni, mint tavaly ilyenkor.

Ugyanakkor továbbra is az 50 ezer forint alatti árkategória a legkeresettebb, tízből nyolc üdülni vágyó ezt választotta.

A foglalások 15 százaléka szólt 50-100 ezer forint értékű csomagra, az ennél drágább kikapcsolódás pedig tavalyhoz hasonlóan ritkaság számba ment ebben az időszakban. Az elemzésből az is kiderült, hogy kis mértékben növekedett a SZÉP-kártyás fizetések száma az előző évhez képest.

Bővülő turizmus: Budapest és Eger csúcson

Az új év első időszakában még mindig Budapest és Eger bizonyult a legnépszerűbb üdülési célpontnak. A lista további szereplői már 2016-ban is helyet kaptak a top 10 között, de a sorrend némileg átrendeződött.

Top 10 belföldi úti cél az első negyedévben (Zárójelben a tavalyi helyezés látható.)

  1. Budapest (1.)
  2. Eger (2.)
  3. Szeged (7.)
  4. Pécs (6.)
  5. Hévíz (5.)
  6. Hajdúszoboszló (4.)
  7. Debrecen (10.)
  8. Gyula (3.)
  9. Miskolctapolca (9.)
  10. Zalakaros (-)

Ha külföld, akkor Lengyelország vagy Horvátország

Az év első három hónapjában még mindig Zakopane a befutó a Szallas.hu-n külföldre foglaló utasoknál. Krakkó viszont egy helyezést előre lépett, így már a második legkedveltebb település az utazók körében. Lengyelország mellett a horvátországi üdülések is kelendőek, Vir például új belépőként egyből a harmadik helyen végzett. Az előző év hasonló időszakához képest új úti célok is felkerültek a legkeresettebbek közé, így Crikvenica, Zadar, Medulin, Szováta, Rimetea és Donovaly is az élbolyban szerepeltek.

Top 10 külföldi település 2017 elején (Zárójelben a tavalyi helyezés látható.)

  1. Zakopane (1.)
  2. Krakkó (3.)
  3. Vir (-)
  4. Crikvenica (-)
  5. Zadar (-)
  6. Medulin (-)
  7. Szováta (-)
  8. Wrocław (5.)
  9. Rimetea (-)
  10. Donovaly (2.)

Legyél az első hozzászóló "Bővülő turizmus: mutatjuk a friss toplistákat!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*