Budapest Airport: még több úti cél, még több járat 2018-ban!

Budapest Airport: még több úti cél, még több járat 2018-ban!Forrás: Budapest Airport

A járatfejlesztések nyomán 2018 nyarán a Liszt Ferenc repülőtérről közlekedő járatokon legalább egymillióval több ülés válik elérhetővé az utasok számára, mint 2017 azonos időszakában – jelentette be a Budapest Airport.

Eddig a Wizz Air árult el legtöbbet 2018-as terveiről: a légitársaság márciusban a norvégiai Stavanger városába heti két, Athénba heti négy járatot indít. Ugyancsak újdonság a Wizz Air palettáján a májustól elérhető Budapest-Bázel útvonal – a francia-német-svájci hármas határon fekvő nagyvárosba heti ötször lehet eljutni a légitársasággal. A Ryanair is egy várhatóan igen népszerű üdülővárost vesz fel budapesti menetrendjébe: március végétől ismét heti három alkalommal repíti az utasokat a ciprusi Paphosba, továbbá a spanyol baszkföldi tengerparti város, Santander lefedésével bővíti a közvetlenül elérhető nyaralóvárosok számát, heti három járatindulással.

Május elején az új transzatlanti úti céloké a főszerep: A LOT május 3-án indítja New York JFK repülőtérre közlekedő járatát, amely heti négyszer szállít utasokat, 5-én pedig a heti két, Budapest-Chicago járatot üdvözölhetjük a LOT-nak köszönhetően. Ugyanezen a napon repül 2018-ban először az American Airlines napi rendszerességgel közlekedő philadelphiai járata, amely a nyári időszakban szolgálja ki az utasok igényeit.

A Qatar Airways 2018 nyarától naponta két, nagyobb befogadóképességű Airbus A321 típusú géppel teljesíti a Qatar-Budapest távot, augusztus 1-jétől pedig ezek közül az egyik gépet egy jóval nagyobb típusra, Airbus A330-asra cseréli.

Több légitársaság a már meglévő úti célokra közlekedő járatai számát vagy a gépek kapacitását növeli. A Lufthansa napi 5-ről 6-ra növeli a frankfurti járatok számát, ami a nyári időszakot tekintve nem kevesebb, mint ötvenháromezer új ülőhelyet jelent. A brit Flybe pedig heti kettő helyett három gépet közlekedtet London Southend repülőtérre. Napi járatait sűríti a lengyel LOT (Varsóba napi négy helyett öt járattal), a Finnair (napi 2 helyett 3 járattal Helsinkibe), és az Aeroflot is. Utóbbival napi három alkalommal lehet eljutni az orosz fővárosba. Szemben a tavaly nyári napi két járattal, a Turkish Airlines idén napi három repülőgépet indít Isztambulba a nyári időszakban. A 2017 októbere óta Budapestre állandó járatokat üzemelő spanyol légitársaság, az Iberia 2018-ban is szállít utasokat Madridba, kiegészítve ezzel a magyar és a spanyol főváros közötti utazások lehetőségét.

Budapest Airport: még több úti cél, még több járat 2018-ban!

Forrás: Budapest Airport

Mindez azt jelenti, hogy csak a nyári szezonban a Liszt Ferenc repülőtérről közlekedő járatokon egymillióval több ülés válik elérhetővé az utasok számára, mint 2017 azonos időszakában. Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója így értékelt:

„Idén nyáron négy transzatlanti járat is közlekedik a budapesti repülőtérről, így a figyelmünket ismét az ázsiai desztinációkra fordíthatjuk, hogy újabb kínai, dél-koreai, thaiföldi, japán nagyvárosba, illetve Szingapúrba is indulhasson közvetlen járat. Az új járatok bevezetésének előkészítése mindig hosszú időt vesz igénybe, de bízunk benne, hogy a magyar piac meglévő lehetőségeit kihasználva hamarosan további új járatokat jelenthetünk be.”

Legyél az első hozzászóló "Budapest Airport: még több úti cél, még több járat 2018-ban!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*