Budapest-Belgrád: kevesebb, mint 3 óra alatt

Közel harmadannyi időbe telik majd eljutni fővárosunkból Belgrádba, ha kész lesz a vasúti felújítás. A munkálatok idén veszik kezdetüket és várhatóan 2018-ig tartanak majd.

Aleksandar Vucic szerb kormányfő kiemelte, hogy a menetidő rövidülésével nem csak Magyarország és Szerbia között javulnak a közlekedési viszonyok, de könnyebb lesz eljutni Dél-Európából Közép-, illetve Nyugat-Európába is.

A személyforgalom mellett nem lesz elhanyagolható a teherforgalom sem; a tervek szerint a Kínából érkezett árukat Pireuszon, Szerbián és Magyarországon keresztül sokkal egyszerűbben lehet majd Nyugat-Európába szállítani.
 

Legyél az első hozzászóló "Budapest-Belgrád: kevesebb, mint 3 óra alatt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*