Budapest-New York, by American Airlines

Pezsgő és torta, különleges emlékajándékok és ünnepélyes szalaátvágás fogadta az American Airlines első Budapestről New Yorkba tartó utasait Ferihegyen. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér “újonca” a szalagátvágást követően hivatalosan is megkezdte működését.

“Nagy örömünkre szolgál, hogy egy valódi oneworld útvonalon, Budapest és New York között indítjuk be járatunkat. 1939 óta, amikor először szálltunk le New Yorkban, az szinte az American Airlines otthonává vált, így jól ismerjük ezt a káprázatos várost és látnivalóit. Egyebek mellett ezért is fektettünk be oly sokat saját terminálunk fejlesztésébe a New York-i John F. Kennedy Repülőtéren. A terminált az utazók kényelmét szem előtt tartva úgy alakítottuk ki, hogy az utazásra kevesebb időt kelljen fordítaniuk, de egyben kellemes élménnyel gazdagodjanak New York-i tartózkodásuk, vagy a kontinensen, illetve a Karib-térségben található úti céljaik felé történő átszállás előtt.” – mondta el Kurt Stache, az American Airlines nemzetközi alelnöke ma reggel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljánál.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója a Budapest Airport jövő iránti elkötelezettségét hangsúlyozta: “A Budapest Airport célja, hogy a közép-kelet-európai régió legjobb repülőterévé váljon. Ennek érdekében a Budapest Airport több mint 260 millió eurós beruházási programot valósít meg, a befektetések körülbelül 82 %-a már létre is jött. Sokan láthatták már a beruházás egyik látványosságát, az egyszerűen lenyűgöző SkyCourt-ot, amely az elmúlt hónapban nyitotta meg kapuit. A következő hónapokban felújítjuk a 2A és a 2B terminálok teljes belső területét. Nem is lehetne méltóbban megünnepelni ezeket a beruházásokat, mint az American Airlines új, nagyszerű szolgáltatásának beindításával, amely minden bizonnyal óriási siker lesz.”

Martin Gauss, a Malév, a közös üzemeltetésű járat oneworld partnerének vezérigazgatója következőképp nyilatkozott: “A mai napon új légi hidat avattunk fel, amely a világ egyik legfontosabb városát, New Yorkot köti össze Budapesttel. Ennek a számunkra rendkívüli jelentőséggel bíró együttműködésnek a létrehozás kitartó, közös munkánk eredménye, amely bízunk benne, hogy hosszú távon szolgálja az utazóközönséget és tovább erősíti a két ország zavartalan és egyre fejlődő kapcsolatait.”

Legyél az első hozzászóló "Budapest-New York, by American Airlines" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*