Budapesten a Marriott szállodalánc legfontosabb ügyfelei

 A szállodaláncot 85 évvel ezelőtt alapító amerikai J.W. Marriott családi vállalkozásából mára a Marriott a világ vezető, 70 országában több, mint 3500 szállodával rendelkező, és folyamatosan növekvő nagyvállalatává vált. Bill Marriott filozófiája azóta sem veszített értékéből, mely szerint a legfontosabb, hogy minden helyzetben az emberek legyenek a legfontosabb szempontok. Ez legfőképpen a vendégekre vonatkozik, de tágabb értelemben a saját munkatársakra, az üzleti döntésekre és a közösségre is. A Marriott Európában például egységesen az SOS Gyermekfalvakat is támogatja, évente több gyűjtési kampányt, rendezvényt szervezve, vagy éppen önkéntes munkát vállalva.

Szintén ezen alapelv szellemében a Marriott minden évben egy hetet annak szentel, hogy világszerte megünnepelje legfontosabb ügyfeleit – mint ahogy ezt nemrég is tette: London, Edinburgh, München, Amszterdam és Budapest egyszerre adott egy-egy nagyszabású partyt – ezúttal azonban nem a szállodában, hanem egy különleges helyszínen. A budapesti rendezvénynek a Váci1, az egyik legszebb, újonnan épült üzletház adott otthont, amely egyelőre nem nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. A Catering by Budapest Marriott is ezen a rendezvényen debütált új arculatával, és kápráztatta el a vendégeket a megszokott magas minőségű gasztronómiával. A szálloda partnereinek jóvoltából lehetett kóstolni a Garamvári Szőlőbirtok pezsgőit, a szekszárdi Lajvér Borház borait, az Aperolt pedig a Bols Hungary biztosította. Az est dramaturgiai fénypontja a Roxer rendezvényügynökség szervezésében bemutatkozó akrobatikus selyemtánc formáció volt, a technikáról pedig a Special Effects gondoskodott.

Legyél az első hozzászóló "Budapesten a Marriott szállodalánc legfontosabb ügyfelei" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*