Budapestre érkezett az első Emirates Boeing 777-es

Az Emirates jóvoltából megérkezett az első, menetrend szerint közlekedő Emirates Boeing B777-es, amely 2015. december 1-től váltja fel a dubaji székhelyű légitársaság Airbus A330-200-as gépeit a Dubaj-Budapest útvonalon. Ezzel az Emirates lett az első légitársaság a magyar piacon, amely B777-est működtet. Az új géptípus háromosztályos konfigurációban, több ülőhellyel és jelentősen tágasabb Economy utastérrel várja az utazókat. 

Működésének első évében több mint 150 ezer utas választotta az Emirates Dubajt Budapesttel összekötő járatát. Az új szolgáltatás jelentősen meghaladta a légitársaság várakozásait, ugyanis a repülőgépek kihasználtsága stabilan 80 százalék körül alakult az elmúlt tizenkét hónapban. A vállalat tapasztalatai szerint az utasforgalom különösen élénk Ausztrália, Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika irányából, a magyarok célállomásai között pedig egyre népszerűbb Dubaj, amelyben jelentős szerepe van az Emirates-nek. A közvetlen járattal ugyanis alig több mint öt óra alatt elérhető az egzotikus város, amely egész évben napsütötte strandokkal várja a vendégeket. 

„Nagyon örülünk a Dubaj–Budapest útvonal sikerének, a járat kihasználtsága lehetővé tette számunkra, hogy alig egy évvel az első gép indítása után jelentős előrelépést tegyünk a magyar piacon – mondta el Thierry Aucoc, az Emirates európai és oroszországi kereskedelmi működésért felelős alelnöke. – Az Emirates elkötelezett a magyar piac iránt, a világ legnagyobb és egyúttal legfiatalabb Boeing B777-es flottájának üzemeltetőjeként pedig gyorsan tudtunk reagálni a termékeink iránti folyamatosan növekvő igényre. A mai naptól már a magyar utazók is Emirates B777-essel repülhetnek, amely még kényelmesebb, még magasabb színvonalú utazási élményt kínál, megnövekedett fogadókapacitás mellett” – tette hozzá. 

A B777-es Emirates gép háromosztályos konfigurációban összesen 364 ülőhellyel várja az utasokat. Az Economy osztályon 251-ről 310-re nő a fogadókapacitás, ahol még komfortosabb, nagy lábtérrel rendelkező ülések biztosítják a pihenést az út során. A business osztályon az eddigi 27 helyett 42 luxusülés várja az utasokat, az exkluzív szolgáltatásokra vágyók pedig immár 12 üléses first osztályon is utazhatnak az Emirates Dubaj–Budapest járatán. A légitársaság díjnyertes, többnyelvű ice szórakoztatórendszerének új változata is rendelkezésre áll a fedélzeten, amelyben mintegy 750 csatorna, sikerfilmek, világzenei összeállítások vagy éppen játékok közül választhatnak az utazók.
Az új repülőgépen mintegy duplájára nő a raktér cargo kapacitás is, amellyel Horváth Gábor, az Emirates magyarországi country managere szerint még hatékonyabban segítheti a légitársaság a helyi vállalatok exporttevékenységét: „Az Emirates magyarországi működésének első évében 3700 tonna árut szállított a Dubaj-Budapest útvonalon, amelynek jelentős hányadát gyógyszeripari termékek és elektronikai cikkek tették ki. A B777 fontos előrelépés az Emirates SkyCargo számára is, hiszen a nagyobb raktérnek köszönhetően egyszerűbben tudjuk teljesíteni a charter cargo igényeket, a sürgős szállítmányok célba juttatása iránti igényt.” 

Az Emirates az új géptípus bevezetésén túl az ügyfélkapcsolati központ bővülése révén is erősíti a jelenlétét a magyar piacon. A társaság jelenleg 120 főt alkalmaz a központban, a létszámot viszont folyamatosan bővíti, és pénzügyi évének 2016. márciusi zárásáig 180 főre növelnék a foglalkoztatottak számát.
 

Legyél az első hozzászóló "Budapestre érkezett az első Emirates Boeing 777-es" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*