Budapestre jön az Iberia!

Jövő nyáron újra felkerül Budapest a spanyol Iberia térképére – jelentette be a légitársaság 2014. december 12-i közleményében. 2015. június 2-ától október végéig az Iberia és a rövid és közepes távolságú utakra alapított Iberia Express a nyári csúcsidényben heti hét alkalommal, hétfő és péntek kivételével minden nap közlekedik Madrid és Budapest között, kedden és csütörtökön ráadásul naponta kétszer is. Az új járat Madridon keresztül kiváló átszállási lehetőséget biztosít az Iberia és a Oneworld légitársasági szövetség kiterjedt járathálózatán. Az Iberia az új budapesti járatát keskenytörzsű Airbus A320-as gépcsaláddal teljesíti. (Ide tartozik a rövidebb A319 és a hosszabb A321 is.) Az új közvetlen madridi járatra már 59 eurótól (kb. 18 ezer forinttól) elérhetők a jegyek az Iberia és az Iberia Express foglalási rendszerében.

A légitársaság döntésével kapcsolatban a Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője elmondta: „Óriási öröm számunkra az Iberia bejelentése, hiszen több mint egy éve dolgoztunk a járat előkészítésén. Az Iberia kiváló összeköttetést jelent nem csak Madrid, hanem további 31 spanyol város, illetve Észak- és Dél-Amerika és Afrika irányába. A Oneworld légitársasági szövetség tagjaként az Iberia partnereivel közösen 132 ország több mint hatszáz városába repül. Büszkék vagyunk, hogy a magyar utazóknak egy újabb magas színvonalú szolgáltatást kínáló légitársaságot sikerült Budapestre csábítani.”

Az Iberia éppen negyven éve, 1974. július 4-én indított először közvetlen járatot Budapestre. Az 1927-ben alapított spanyol légitársaság jelenleg 42 ország 108 repülőterére közlekedik mintegy 160 gépes flottájával. Az Iberia 2011 januárja óta az IAG (International Airlines Group) tagja, miután összeolvadt a British Airways-zel. Az így létrejött nemzetközi óriáscég a bevételei alapján Európa második legnagyobb légitársasági csoportja lett. Az IAG tagja a szintén spanyol Vueling légitársaság.

Legyél az első hozzászóló "Budapestre jön az Iberia!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*