Budapestről közvetlenül repülhetünk Algírba

A járatnyitást még hivatalosan nem jelentették be, de a foglalási rendszerekben már lehet repülőjegyet vásárolni az Air Algerie légitársaság budapesti járatára, mely hetente két alkalommal, csütörtökönként és vasárnaponként közlekedik majd – állította az airportal.hu.

A beszámoló szerint a budapesti járatokat a légitársaság Boeing 737-600-as repülőgépei teljesítik majd, a repülési idő mintegy 3 óra lesz. A foglalási rendszerekben rendelkezésre álló adatok szerint egyelőre csak a nyári menetrendi időszakban, október 27-ig lehet jegyet venni a közvetlen járatra. Arról egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy a járat a téli menetrendben, október 30-a után is fog-e közlekedni.

Algír2

Bár az Air Algerie portálján még nincs az úti célok között a magyar főváros, a Routes Online is azt írta, hogy szeptembertől indul a magyar járat. Az oldal azt is hozzátette, hogy az Air Algerie 1991-92-ben belgrádi megállóval már működtetett heti egy járatot Budapestre.

Áprilisban szintén az airportal.hu-nak Tóth Attila, a légitársaságot Magyarországon képviselő Aviareps Magyarország Kft. vezetője még azt mondta, egyelőre nincs tervben a budapesti járatnyitás.

Legyél az első hozzászóló "Budapestről közvetlenül repülhetünk Algírba" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*