Csúcs búvárhelyek amatőröknek és profiknak a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszán

hirdetés

Mivel meleg, tiszta vízzel és gazdag élővilággal rendelkezik, nem meglepő, hogy a Vörös-tenger egyiptomi partszakasza már régóta a világ egyik legkedveltebb búvárcélpontja. De van itt szafari hajó, szárazföldre tervezett túra, miközben a Vörös-tenger zátonyainak változatossága miatt a megafauna vagy a ritka fajok után érdeklődők is megtalálják a kedvükre való helyet.

Északról a távolabbi déli területek felé haladva a búvárok számára Sarm es-Sejk, Hurghada és Marsza Alam a régió három legnépszerűbb merülési célpontja. Bármelyik térséget is választjuk, megvan az az öt ok, amiért – akárcsak amatőrként snorkelingezve -, mindenképpen érdemes a Vörös-tengert választani a búvárkodáshoz céljából.

Tökéletes körülmények

A Vörös-tengerben a búvárkodás körülményei idilliek, a vízhőmérséklet még az egyiptomi tél közepén is ritkán esik 22 °C alá. Nyáron a Vörös-tenger déli részén a vízhőmérséklet eléri a 30 °C-ot is, lehetővé téve a pihenés nélkül történő többszöri merülést. Az északi rész időjárási viszonyai is hasonlóan kedvezőek, évszaktól függően a hőmérséklet 20°C és 40°C között alakul.

A láthatóság általában kiváló, esetenként eléri a már szédítő 40 métert is. Ez a hihetetlen tisztaság a terület korallzátonyait igazi akváriummá varázsolja, és tökéletes feltételeket biztosít a legjobb felvételekben reménykedő víz alatti fotózás kedvelői számára. A meleg, tiszta víz segít az új vagy tapasztalatlan búvároknak abban, hogy jól érezzék magukat a víz alatt. Így a Vörös-tenger kiváló választás azok számára, akik életük első búvártanfolyamára készülnek.

Látványos korallzátonyok

A Vörös-tenger mindenekelőtt korallzátonyairól híres, amelyek akkor is épek és egészségesek maradnak, amikor más nagyobb korallzátonyokat az éghajlatváltozás és a tengeri szennyezés pusztít. A Vörös-tenger összesen több mint 220 fajta kemény és puha korallnak ad otthont. Ezek a korallok egy olyan ökoszisztéma alapját képezik, mely táplálékként és egyben menedékhelyként szolgál több mint 1100 halfajnak, amelyek egyötöde csak itt található.

A régió talán leghíresebb korallzátonyai a Ras Mohammed Nemzeti Park területén találhatóak, amely a Sínai-félsziget legdélebbi csúcsán elhelyezkedő tengeri rezervátum. Az 1983-ban alapított Ras Mohammed Egyiptom legrégebbi nemzeti parkja, ma ez egy 480 négyzetkilométeres védett terület, amely a korallok szaporodásához és a tengeri élet fenntartására szolgál. További lélegzetelállító korallzátonyok a Giftun-szigeten és a Tiráni-szorosnál is találhatóak.

Történelmi jelentőségű roncsok

A Vörös-tenger fontos állomás a roncsok után kutató búvároknak is, hiszen rengeteg világhírű roncsot rejt, számos ezek közül második világháborús. Kétség kívül a legikonikusabb az 1940-ben katonai felhasználásra tervezett SS Thistlegorm kereskedelmi hajó roncsa. 1941 októberében az Észak-Afrikába szállítmányozó hajót német bombázók támadták meg. Ma már 30 méterre fekszik a tenger fenekén, és a hajótest olyan háborús kincseket rejt, mint motorkerékpárok, fegyverek vagy páncélozott járművek.

A népszerű üdülővárostól, Hurghadától északra találhatóak Shaab Abu Nuhas csalóka zátonyai, melyek az évszázadok során számos áldozatot követeltek. A zátony leghíresebb balesetet szenvedői közé sorolható az 1983-ban elsüllyedt Giannis D tengerhajó, az 1869-ban elmerült Carnatic kereskedelmi hajó, valamint az 1981-ben elsüllyedt Chrisoula K fuvarozó hajó. Az összes vörös-tengeri roncsnak saját történelme van, látványuk felejthetetlen élmény nyújt minden odalátogatónak.

Bakancslistás hely állatbarátoknak

Számos búvárnak a Vörös-tengerben való merülés a víz alatti világ legkarizmatikusabb fajaival való találkozásra nyújt alkalmat. A meleg nyári hónapokban a Vörös-tenger északi részén megfigyelhető planktonvirágzás idején a területre rengeteg planktonevő élőlény érkezik, többek között a világ legnagyobb halaként ismert cetcápa, valamint az ördögrája. A nyár szintén kedvező évszak a veszélyeztetett csipkés pörölycápáknak is.

A cápák szerelmesei legjobb eséllyel a délen fekvő Brothers, Daedalus és Elphinstone zátonyoknál úszhatnak óceáni fehérfoltú cápákkal. Ezek a csodálatos cápák kiszámíthatatlan viselkedésükről hírhedtek, ám egy jól képzett vezetővel biztonságosan megközelíthetőek a saját környezetükben is. A megafauna csodáihoz sorolhatóak a Marsza Alam térségében található Abu Dabab parton élő dugongok, valamint a Szamadai-zátony barátságos trópusi delfinei is.

Elképesztő szafarihajók

A szárazföldi szállás az egyszerű turistáknak kiváló választásnak bizonyul, és a Vörös-tenger rengeteg lehetőséget is kínál számukra. Ám a Vörös-tenger az egyiptomi szafarihajóiról ismert- a komoly búvároknak legtöbbször ez a legjobb alternatíva. A kifejezetten merülésre tervezett hajón eltöltött napok során a búvárok több időt tölthetnek a vízen és víz alatt, emellett több lehetőségük nyílik különböző búvárhelyek felfedezésére.

A legtöbbször hét napig tartó utak általában az északi és a déli merülési helyekre összpontosítanak. A búvárcsoport létszáma, a hajó kinézete és az utazási csomag tartalma mind pénztárcafüggő. Általánosságban elmondható, hogy a csodálatos merülési helyeken kívül tapasztalt búvároktól tanulhatunk, kényelmes szállások közül válogathatunk és kiváló gasztronómiai élményekben lehet részünk.

Vincze Diána