Csúcson a német turizmus

„Hosszú távon átlagon felüli növekedést mindenek előtt az új szövetségi államok mutatnak – magyarázza Iris Gleicke, a Gazdasági és energiaügyi minisztérium parlamenti államtitkára, az új szövetségi államok, a középosztály és a turizmus felelős megbízottja. – A 2014-es 17,4 milliós nemzetközi vendégéjszaka-eredmény 1993-as összehasonlításban több mint 400 százalékos növekedést jelent csupán a keleti szövetségi államokra nézve. A főváros pedig több mint 550 százalékos növekedést tudhat magáénak. A kelet-német turisztikai fejlődés mindenek előtt az ottani turisztikai szervezetek és munkatársaik szorgalmának, erőfeszítéseiknek köszönhető, illetve a célzott infrastrukturális beruházásokra és a DZT kiemelkedő munkájára vezethető vissza.”

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke szerint: „A középtávú felmérés alátámasztja az úticél Németország sikeres marketingjét az újraegyesítés pozitív hatásán túl is: az elmúlt öt évben (2009–2014) továbbra is 39 százalékkal nőtt minden szövetségi állam nemzetközi vendégéjszaka-száma – ez 6,7 százalékos éves átlagnövekedésnek felel meg. A beutazó turizmus szíve pedig a németországi nagyvárosi régiókban dobog igazán.”

A beutazás dinamikus növekedéséből mind a városállamok, mind a vidéki régiók profitálnak. A külföldi vendégek legkedveltebb szövetségi államainak listáján Bajorország az elmúlt öt évben megőrizte vezető pozícióját 6,4 százalékos (16,6 millió nemzetközi vendégéjszaka) átlagon felüli éves növekedéssel. Minden ötödik külföldi vendégéjszakát tehát a bajor metropolisokban és az ottani üdülőkörzetekben regisztrálják. Berlin 10,9 százalékos átlagos növekedéssel (12,5 millió vendégéjszaka) jelentősen megerősítette második helyét. Baden-Württemberg átlagosan 7 százalékos növekedéssel (10,3 millió vendégéjszaka) felkapaszkodott a harmadik helyre, alig előzve meg Észak-Rajna–Vesztfáliát (10 millió vendégéjszaka). Hamburg különösen dinamikus fejlődést mutat: a hanzaváros 2009 óta minden évben kétszámjegyű növekedést jelenthet. Bréma is jó eredményeket szolgáltat a turisztikai látványosságok célzott fejlesztésével, és 2013 óta a németországi átlagon felül teljesít.

A DZT-ről

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti “turisztikai testülete”, székhelye Frankfurt am Main városában van. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) megbízásából. A Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján e minisztérium támogatja. A DZT stratégiákat és termékeket dolgoz ki és tesz közzé annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust. Ehhez világszerte 30 országban tart fenn képviseleti irodát. Bővebb információt erről az online sajtóközpontban olvashat a következő internetes címen: www.germany.travel/presse

Legyél az első hozzászóló "Csúcson a német turizmus" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*