Dinopark Reziben

A több mint kéthektáros területen kialakított dino- és kalandparkban tucatnyi, az eredetivel azonos nagyságú dinoszauruszt láthatnak a látogatók. Az őshüllők mozgatják a végtagjaikat, a fejüket, pislognak és hangot is adnak. A látványosságot mintegy 200 millió forintos beruházással hozta létre a magyar tulajdonosok kezében lévő Rezi Park Kft. A dinoszauruszokat Kínában gyártották, ugyanaz a cég készítette a mozgó őshüllőket, amely a Jurassic Park-filmek számára gyártotta az abban látott állatokat. Magyarországon ez az első ilyen park, de a környező országokban is csak néhány helyen található hasonló létesítmény, amelynek elemeit hajóval, konténerekben szállították Európába és a gyár két szakembere szerelte őket össze a helyszínen – tudósított az MTI.

A település határában található parkban a dinoszauruszok mellett felnőtteknek is szánt kötélpálya, vizes szörf szimulátor, csónakázó medence és mászóknak felállított sziklatorony is áll. A parkot szeretnék továbbfejleszteni, a most legnagyobb, hét méter magas Brachioszaurusz mellett jövőre egy 16 méter magas és 40 méter hosszú őshüllővel is gyarapodik a látnivalók sora.

A térségben élő magyar vendégekre, a környékre látogató hazai turistákra és a külföldi vendégekre egyaránt számítanak látogatóként a park gazdái. Reményeik szerint évente legalább 20 ezer vendég keresi fel az egész évben üzemelő Balaton-felvidéki látványosságot.

Legyél az első hozzászóló "Dinopark Reziben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*