Dr. Seuss a tengeren

A világ legsikeresebbnek tartott gyermekkönyv szerzőjéhez kötődő mesefigurák elevenednek meg a Dr. Seuss a tengeren elnevezésű program keretében a Carnival tengerjáró luxushajóin. Az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő animációs mesehősök, az egyedi megjelenésű, olykor kissé ijesztő, különleges formájú állatok: Kik, valamint a Zookok és Lorexek, megálmodója a hatvan gyermekkönyvével és rajzaival több nemzedék gyermekkorának meghatározó élményt adó alkotó, Pulitzer-díjas Theodor Seuss Giesel, aki eleinte dr. Theophrastus Seussként jegyezte alkotásait. 1937-ben jelentette meg első művét, amely a többi alkotáshoz hasonlóan az olvasni vágyó gyermekek számára, kevés szókinccsel íródott. Alkotásaiból több animációs film is készült, Magyarországra a Jim Carrey főszereplésével játszódó A Grincs című film jutott el.

A Dr. Seuss Enterprises céggel együttműködve létrehozott új program a Carnival Cruise Lines első hajóján, a közelmúltban a Carnival Splendoron debütált, ahol a középpontban a családi szórakoztatás állt, Dr Seuss mesés filmhőseinek stílusában. A vidám ünnepségen olyan furcsa és ízletes ételek mutatkoztak be, mint a zöld tojás, a színpompás gyümölcskosarak, az óriási palacsintahegyek – mindez a Dr. Seuss – ihlette egyenruhába öltözött személyzettel. A gyermekek számára még vidámabbá és izgalmassá tette a bemutatkozó reggelit, hogy mindeközben a legnépszerűbb mesefigura és animációs filmszereplők gondoskodtak a szórakoztatásról. Interaktív show-t is bemutattak a finomságok elfogyasztása után, ahol egy egyedi módon berendezett és díszített sátorban vehettek részt a gyerekek meseolvasáson és közös játékon, a legjobb Dr. Seuss-mesék főszerepében.

Gerry Cahill, a Carnival elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a hajótársaság e programhoz hasonlóan a jövőben is rendkívül nagy figyelmet fordít majd a legizgalmasabb szolgáltatások kialakítására, különösen a gyermekes családok számára. A Dr. Seuss a tengeren program sikerének köszönhetően további hasonló interaktív elemek bevezetését tervezik a Dr. Seuss Enetrprisesszel közösen, hogy még nagyobb élmény és szórakozás lehessen a hajózás a gyermekek számára is.

A tervek szerint a Carnival Freedom hajóján készül az újabb Dr.Seuss programsorozat, speciálisan erre a célra kiépített termekben, amely várhatóan 2015-ben debütál majd.

-derecskey-

Legyél az első hozzászóló "Dr. Seuss a tengeren" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*