Norwegian vs. Wow: durvul a transzatlanti légi árháború

A Norwegian után a Wow Air is beszállt a tengerentúli járatok árháborújába. A fiatal izlandi légitársaság brutális árakat ígér.

Néhány héttel ezelőtt jelentette be a Norwegian, hogy 2017 nyarán diszkont jegyárak mellett indít tengerentúli járatokat. Bejárta a világsajtót a hír, hogy a légitársaság elsőként Skóciából, Edinburgh-ból, majd más brit repterekről is induló, New Yorkban tartó járatain 60 font alatti, egészen pontosan 56 fontos – azaz durván húszezer forintos – jegyárak is elérhetők lesznek. A társaság vezetése szerint az alacsony árak azért érhetők el, mert gépeik rendkívül korszerűek és takarékosak, New Yorkban pedig nem a JFK-t, hanem egy sokkal olcsóbb, másodlagos repteret használnak majd. Nem mellékes az sem, hogy az utasoknak külön kell fizetniük a bőröndért, ülésválasztásért, ételért, italért.


Noha a Norwegian még el sem indította az olcsó tengerentúli járatait, máris akadt légitársaság, amely versenybe szállt vele: egy nagyon fiatal, de figyelemreméltó izlandi társaság, a Wow Air. A cég 2012-ben indította el első járatát, majd ezt követően elképesztő tempóban növekedett. A társaság közlése szerint 2012-ben még csak 400 ezer utasig jutottak, 2014 decemberében már az egymilliomodik utas is becsekkolt náluk. A Wow flottáját jelenleg két Airbus A320-as, hét Airbus A321-es és három Airbus A330-as alkotja. Ez a bővülés már pontosan jelzi, hogy a Wow-tól nem áll távol az agresszív üzleti stratégia – a most nyilvánosságra került ajánlatuk azonban még ennek tükrében is meglehetősen erős.


A Wow Air ugyanis – igaz, korlátozott ideig és csak bizonyos járatokon – 70 dolláros, azaz húszezer forint tarifát tesz lehetővé az Egyesült Államok nyugati partja és Európa között. Azaz amennyiért a Norwegian New Yorki járatot ígéri, annyiért Los Angeles-be és San Francisco-ba is elviszi utasait a Wow Stockholmból, Bristolból vagy Koppenhágából. Ezek az árak január 15. és április 5. között lesznek érvényesek.
Bár a Norwegian és a Wow ajánlata azt jelzi, hogy új szintre került a transzatlanti járatok árháborújába, azért van még jócskán, ami árnyalja a képet. Egyelőre mindkét cég csak időben és járatokra is korlátozott árakra tett ígéretet. Ennél is fontosabb momentum az: bár az amerikai közlekedési hatóság a Norwegian esetében is megadta hozzájárulását, nem mindenki fogadja kitörő örömmel a fapados transzatlanti járatokat, árakat. Azok ugyanis hosszú távon jó néhány amerikai légitársaság piaci pozícióját gyengíthetik. Ettől aligha független, hogy máris fellángoltak a viták, s megjelentek olyan érvek: a túl alacsony árak veszélybe sodorják az amerikai társaságok dolgozóinak bérét, és így a munkavállalási standardok sokaságát is.

Legyél az első hozzászóló "Norwegian vs. Wow: durvul a transzatlanti légi árháború" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*