Új Duster, régi erények

Új Duster, régi erények

hirdetés

Azt már eddig is tudhattuk, hogy semmit nem vesztett vagányságából, de egy rövid tesztút során már arról is meggyőződhettünk:  jobb is lett a Dacia Duster második generációja. Ami viszont nem változott: maradt a jó ár.

Már hét éve annak, hogy a Dacia Duster berobbant a járműpiacra, és megkezdte egészen elképesztő sikerszériáját. A vagány forma, a Renault-technika, a kiváló ár-érték arány, meg persze a SUV-szegmens robbanásszerű növekedése együtt bombasikerré tette az autó. A Duster húzta mindvégig a Dacia szekerét, összesen több mint egymillió darab készült belőle eddig. A Duster népszerűségéről sokat elárul az is, hogy bár tavaly már erősen érett a frissítés, Magyarországon továbbra is a legkelendőbb típusok között tudott maradni.

Mindezt már csak azért is érdemes felidézni, mert jól mutatja, mekkora kockázata volt annak, hogy a Dacia mérnökei miként nyúlnak az új Duster-hez. Az persze már a modell tavaly őszi, frankfurti premierjén kiderült, hogy a tervezők nem hibáztak, az előd formavilágát megőrizve épp ott igazítottak a kocsin, ahol kellett. Az pedig nemrégiben, egy magyarországi próbaúton Az Utazó is megtapasztalhatta: nem csak szebb, jobb is lett a Duster.

Új Duster, régi erények

Ami a külsőt illeti: kifejezetten vagányan néznek ki az új hátsó lámpák és lökhárítók. A kocsi eleje talán kissé egységesebbé vált, és egészen bizonyosan masszívabb benyomást kelt. A legnagyobb változások bent történtek. Noha eddig sem volt szűkös, az utastér egy kicsit tágasabb lett, de ennél sokkal fontosabb az: már nyoma sincs az előd talán túlságosan is egyszerű műszerfalának.

Duster 2.0: belül is szebb

Végre kifejezetten jól néz ki a műszerfal, amelybe belesimul az érintőképernyő, amely alatt tetszetős a kapcsolók sora és a klímaszabályázó egysége. Fejlesztettek az üléseken is: jól néznek ki és kényelmesebbek is lettek. És szebb, jobb fogású a kormány is. A felszereltségre olyannyira nem lehet panasz, hogy akár négy kamerából álló multi-view rendszert is választhatunk az új Dusterhez. Terepen, de a városi „dzsungelben” is segíthet a nehezebben belátható helyzetekben a kamerarendszer.

Új Duster, régi erények

A Duster kapható két- és négykerékmeghajtással is, és háromféle motor közül választhatunk. Rendelkezésre áll egy 1,6 literes, 114 lőerős és egy 1,2-es turbós, 125 lóerős beniznes, valamint a 109 lőerős, 1,5 dCi dízel. Az alapverzió ára, az 1,6-os benzinessel, Access felszereltségi szinten ezer forinttal 3 millió forint alatt marad. A négykerékmeghajtású, dízellel szerelt Prestige kivitel 5,199 millióba kerül.

Legyél az első hozzászóló "Új Duster, régi erények" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*