Egy II. világháború előtti luxus sétahajó roncsára bukkantak a Visztulában

A feltehetően a Bajka (Mese) nevű kerekes gőzhajó roncsára a lengyel fővárost kettészelő folyó belvárosi szakaszán, a bal part közvetlen közelében bukkantak, miután a roncsnak több kiálló, erősen meggörbült és átlyukasztott fémeleme jelent meg a vízfelszín felett – közölte kedden a TVN24 lengyel hírtelevízió.

A Bajka a két háború közötti Varsó egyik előkelő járműve volt, a fővárosi rakpartok mentén közlekedő sétahajón rangos összejöveteleket, mulatságokat rendeztek.



A második világháború idején, 1944 augusztusában a hitleri megszállók ellen kitört varsói felkeléskor a Bajkát német ágyúlövés érte és félig elsüllyedt. A felkelők ezután fedezéknek használták a németek ellen és menedékhelyként, valamint gyülekezőközpontként is szolgált számukra. Később a németek elfoglalták. A háború után, Varsó újjáépítésekor a lerombolt környékbeli házak törmelékét szórták a hajó roncsaira.

A hajóroncs további sorsáról még nem döntettek, a bejelentett tervek szerint a lelőhelyhez közeli rakpart a varsói felkelés szombaton esedékes 71. évfordulójakor a megemlékezések egyik színhelye lesz.

2012-ben hasonló körülmények között lengyel régészek egy a svédek 17. századi, Lengyelország elleni támadásakor elrabolt és elsüllyedt hajóra, abban pedig műkincsekre bukkantak a Visztulában. A leleteket a varsói történeti múzeum őrzi.

forrás: MTI 

Legyél az első hozzászóló "Egy II. világháború előtti luxus sétahajó roncsára bukkantak a Visztulában" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*