Egymilliárd eurós bevételt vár a turizmusból Bécs

Elkészült az osztrák főváros 2020-ig szóló turisztikai stratégiája, amelynek célja, hogy fenntartsa és továbbfejlessze az eddig is kiválóan teljesítő iparágat. A turizmus és a szabadidőgazdaság ugyanis jelenleg évente 3,23 milliárd euróval járul hozzá Bécs regionális GDP-jéhez, a város idegenforgalma pedig négy egymást követő év óta rekorderedményt könyvelhet el. A vendégéjszakák száma pedig 2014-ben várhatóan átlépi a 13 milliós álomküszöböt.

Az új turisztikai stratégia három sarokkőre – globális, smart, prémium – épít, vagyis a turizmus területén is globális szereplő szeretne lenni, és minden szinten minőségi szolgáltatást kíván nyújtani, legyen szó a sarki kolbászosstandról vagy egy ötcsillagos szállodáról. Smart cityként pedig kényelmes, stimuláló, élményekben gazdag közeget kínál fenntartható módon.

A 18 millió vendégéjszakát és az ebből származó egymilliárd eurós szállásdíj-bevételt még jobb elérhetőséggel – például húsz új közvetlen repülőjárattal –, a várost képviselő intézmények összehangolt munkájával és olyan új helyek létrehozásával szeretnék elérni, amelyek építészeti sajátosságaik vagy dizájnjuk révén sokszínű, rugalmasan kombinálható élményeket kínálnak a városba érkező látogatóknak. Az új stratégia fontos szerepet szán a Bécsben megrendezett nemzetközi nagy rendezvényeknek, mint amilyen például az Eurovíziós Dalfesztivál, valamint a filmforgatásoknak is, amelyek óriási reklámértékkel rendelkeznek.

A 2020-ig szóló turisztikai stratégia kidolgozását ágazati és gazdasági szakemberek mellett most először egy nemzetközi szakemberekből álló tanácsadó testület is segítette, mely nyílt ötletpályázat keretében mintegy ötszáz javaslattal járult hozzá Bécs turisztikai tervéhez.

Legyél az első hozzászóló "Egymilliárd eurós bevételt vár a turizmusból Bécs" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*