Élet a cunami után

A hullámok most békésen himbálják a Phi-Phi Island partjaitól pár méterre horgonyzó hajót és rajta bennünket. Az aprócska sziget állapota legkevesebb paradicsomi: valószínűtlenül fehér, sárgának semmiképp sem nevezhető homokon szemtelen majmok várják a turisták ajándékait. Azért szemtelenek, mert fél órával korábban, még a parton, az egyik talpraesett állat odajött hozzám, s miután meglátta a sózott kukoricát a reklámszatyromban, nemes egyszerűséggel kiszakította azt, majd zsákmányával eliszkolt a gyalázatos. Egzotikus madarak ricsajoznak a trópusi fák ágain, thaiföldi barátom (becenevén egyszerűen csak Mr. Boy) pedig kenyeret szór a kristálytiszta vízbe; jönnek is a halak világ összes színárnyalatában.

„Nézze csak meg a harmincméteres sziklafalat” – mondja Mr. Boy. Hát nézem, valami iszonyatos erő törte, zúzta, aprította az évezredes sziklákat, a dinamit – kis túlzással – kevesebb kárt okozott volna, mint a hullámok iszonyatos ereje.

A pusztítás olyan nagy volt, hogy egyes területeken kilométereket haladt a víz a szárazföld belseje felé. Phuket több partszakaszát is telibe kapta a nyugatról érkező cunami, a Patong Beachet egyenesen letarolta, valamivel jobban járt a hasonlóan a sziget nyugati részén, kicsivel délebbre fekvő Kata Beach, illetve Karon Beach. A thaiföldi emberek szorgalmát bizonyítja, hogy három év után az egyik legnagyobb kárt szenvedett Patong Beachen mindent újraépítettek. Hemzsegnek is a turisták, noha csupán egy hete ért véget az esős évszak, és a főidény csak most kezdődik.

Motoros dzsunkákon

Az Andamán-tengeren járunk, ez nyugatról mossa Thaiföld elkeskenyedő déli részének partjait, a másik oldalról, keletről a Thai- vagy Sziámi-öböl öleli a hosszú-hosszú, gigantikus földnyelvet, a Maláj-félszigetet.

Halad a motoros dzsunka az Andamán-tengeren, a szigeteken kókuszpálmák, mangroveerdők zöldellnek, így érünk el a 007-es ügynök, James Bond szigetére. Az egész elnevezés onnan ered, hogy az „Aranypisztolyos férfi” című epizódot itt forgatták, ismerős is az egyik, pazar formájú szikla, mai nevén már James Bond-szikla. Mivel ez a program szerepel majd minden iroda programján, nyüzsögnek az árusok, kezdik hihetetlen árakkal – miként például az arab országokban –, aztán ideadják negyedéért, ötödéért is az egyébként szemrevaló kézműves termékeket. Vagyis még annyiért is megéri nekik, ráadásul megtörténhet, hogy a turista unja az alkudozást, és fizet.

Nézegetem az árusokat, hát errefelé is – akárcsak a mi „kompországunkban” – volt egy „kis” keveredés: thai, khmer, maláj, kínai, indiai, perzsa ősökről tanúskodnak az arcok. Kicsivel később a következő állomásunk egy vízre épült muzulmán falu: ez errefelé kuriózumnak számít. Egyrészt azért, mert a lakosság – tavaly novemberben a hivatalos statisztikák hatvanhárom-, de a helyiek szerint legalább hatvanötmillió fő – kilencvenöt százaléka buddhista. Másrészt Koh Panyee – így hívják a muszlim halászfalut – lakói táplálékát a tenger adja, vagyis nagyon egészségesen étkeznek, víz azonban csak az égből jut ide, ezért az esővíz minden cseppjét felfogják, gyűjtik. A turisták azonban jó bevételt hoznak, s mivel a legfinomabb szövésű selyemsálak, a legszebb, elefántmintás táskák itt kaphatók, már van pénzük élelmiszerek ideszállítására is. A halászfalu iskolája egyedülálló, ez is cölöpökre épült, miként az „udvar” is, ahol sárga pólós gyerekek játsszák a világ sportját, azaz fociznak. A háttér festői; tenger és egy különleges formájú hegy, valamelyik szigetecskén.

Phuketi csodák

Phuket szigete mintegy hétszáz kilométerre délre található Bangkoktól. Esős évszakban – már a monszunövezetbe tartozik – megtudhatja az európai ember, hogy „hol kezdődik az eső”. Megérkezésünk napján egybefüggő, trópusi vízszőnyeg fogadott. Tíz percig tartott a vízfal uralma, és megértettük, amit még Bangkokban és Pattayán mondtak büszkén a vendéglátóink, hogy ott egész évben szezon van, nem csupán novembertől késő tavaszig.

Ám szezonban itt is hétágra süt a nap, a tengerpart gyönyörű, a víz huszonhét-huszonkilenc fokos. Pár kilométerrel beljebb elefántműsorokat látogathatunk, az ormányosok képesek kerékpározni – megfelelő szerkezet kell ehhez, gondolhatják –, focizni, kosárra dobni, tekézni, táncolni, embereket ormányukkal felvenni, s úgy tartani ég és föld között.

Akár az egész országban, Phuketen is íz-, szín- és illatorgia fogadja a látogatót. A kifejezetten a gazdag nyugati turistákat csalogató szállodák szolgáltatásait leszámítva az élelmiszerárak jóval barátságosabbak, mint Magyarországon, csupán azt kell kideríteni, hol esznek és vásárolnak a helyiek. E sorok írója csak rákból legalább tízfélét evett, a csodálatos ráklevesről (neve: Tom Yum Goong) nem is beszélve, és olyan árakon, olyan ételkölteményeket, amelyek odahaza vagy nem kaphatók, vagy megfizethetetlenek. Sőt, Karon Beach egyik piacán átszámítva ötszáz forintért árulták a szarvasgomba kilóját… A vásárlás egyébként is élmény errefelé, különösen ha egy olyan thaiföldi vízi piacra jut el az ember, ahol a cölöpökre épített házak között közlekedő dzsunkákból árulnak az égvilágon mindent: húst, zöldséget, gyümölcsöt, halat, bizsut, hangszert, fűszereket vagy éppen táskákat.

Lányok és szerzetesek

Ha valaki egyéb örömökre vágyik, a thaiföldi go-go bárokban megtalálhatja azokat: a lányok nem tolakodóak, ha csak egy sört akarsz meginni, békén hagynak. Ez a buddhizmusnak is köszönhető: amíg nem ártasz másoknak, addig nyugodtan intézheted a dolgaidat, így idősödő európai férfiak zavartalanul járkálhatnak kézen fogva fiatal thai lánykákkal. Ha éppenséggel megfizetik az efféle szolgáltatásokat… Mindemellett szép számmal találhatók férfiból lett lányok is: számtalan transzszexuális műsor között lehet válogatni, és mi tagadás, e „lady boyok” között gyönyörű emberek találhatók.

Pár sarokkal arrébb csodálatos buddhista szentélyek, mosolyogva mobiltelefonozó szerzetesek gondolkodtatják el az embert az ország vallásának egyik nagy tanításról, miszerint az életben a szenvedést elsősorban a birtoklási vágy okozza, és a mindennapokat olyan dolgok is megkeserítik, amelyeken úgysem tudunk változtatni. Az egyik templom távoli kis szegletében kutakodva, egy picinyke teremben ebédelő szerzetesekre bukkantam. Azt hittem, kizavarnak. Ehelyett, miközben Magyarországról beszéltek, még fotózni is engedtek…

Legyél az első hozzászóló "Élet a cunami után" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*