Elindult az UP, Tel-Avivra fel!

2014. április 2-án, reggel kilenc óra után landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az égszínkék színben pompázó Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgép, az izraeli légitársaság által létrehozott UP új járata, mely a nyári menetrendben, a július-augusztusi csúcsidőszakban akár heti tizenegy-tizenkét alkalommal is szállíthat utasokat Tel-Aviv és a magyar főváros között.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója tortával üdvözölte a repülőgép kapitányát és a személyzet tagjait. A járatnyitást jelképező vörös selyemszalagot pedig Váradi Jánossal, az EL AL magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatójával közösen vágták át.

Váradi János hangsúlyozta, hogy az UP járataira az utasok rugalmasan, kívánságaiknak, komfortérzetüknek, pénztárcájuknak megfelelően válthatják meg jegyüket, így az UP-pal akár harminc százalékkal is csökkenthetik a jegyre kifizetett összegeket a korábbiakhoz képest. Az ügyvezető az UP 2014. januári hivatalos budapesti bemutatkozásán már kiemelte: low cost, mégsem fapados az izraeli légitársaság új brandje,

Mint korábban megírtuk, az UP Tel-Avivból öt európai városba közlekedik: Budapest mellett Berlinbe, Kijevbe, Prágába és Larnacába. Az előbbi városokba heti tizenegy alkalommal, míg Larnacába hetente négyszer. A járatok a visszaúton Tel-Avivba a központi, T3-as terminálra érkeznek, a gépekre a beszállás utashídról történik. Az UP hálózatos légitársaság kíván lenni, vagyis a járatok átszállási lehetőségeket nyújtanak.

(Fotó: MTI)

Legyél az első hozzászóló "Elindult az UP, Tel-Avivra fel!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*