Elsüllyedt kontinens Mauritius szigete alatt

Mauritius csodálatos szigete vulkáni eredetű, és kb. 9 millió évvel ezelőtt keletkezett

A  mindössze 65 km hosszú és 45 km széles Mauritius nemcsak egy álomsziget, hanem mostanra egy geológiai szenzáció színhelye is lett. A potsdami Német Földtani Kutatóközpont nemzetközi tudósokból álló kutatócsoportja egészen biztos abban, hogy az Indiai-óceánban a sziget alatt egy elsüllyedt kontinens darabjait fedezték fel, amelynek életkorán még a tudósok is csodálkoznak.

Mielőtt nyilvánosságra hozták felfedezésüket, a geológus csoport évekig vizsgálta a vonatkozó kőmintákat, és az elsüllyedt földrészt “Mauritia”-nak nevezték el. Az Indiai-óceán Atlantiszának úgy sikerült a nyomára bukkanni, hogy Mauritius tengerpartjairól származó homokszemcséket vizsgáltak, és megállapították, hogy földtani életkoruk jóval magasabb, mint magáé a szigeté.

Mauritius szigete kb. 9 millió éves, amely vulkáni tevékenység eredményeként jött létre. A vizsgált láva-részecskékben viszont olyan cirkon féldrágaköveket találtak, amelyek legalább 3 milliárd évesek. Ezután újabb próbákat vettek a vulkáni kőzetből, és ez adta meg a döntő bizonyosságot: a fiatalabb lávaréteg alatt olyan – egy egykori földrészhez tartozó – vastag réteget találtak, amely korábban Mauritius szigetét borította.

MINDEZ EGY VALAHA LÉTEZETT SZUPERKONTINENS RÉSZE LENNE?

Eszerint “Mauritia” a Godwana nevű egykori szuperkontinens része volt, amely kerek 90 millió évvel ezelőtt több részre szakadt szét, ebből keletkezett Afrika, az Antarktisz, Ausztrália és India. Maga “Mauritia” pedig – mondják a kutatók – összekötő kapocsként szolgált India és Madagaszkár között. Kettejük között terülnek el ma a Seychelle-szigetek és Mauritius is.

Hogy miért nem fedezték fel korábban ezt a bizonyos alámerült szuperkontinenst? Mert Mauritius maga is vulkáni tevékenység eredményeként keletkezett, ezért az ősi földkéregre mindig újabb és fiatalabb lávarétegek kerültek.

mauricio-mauritius-02_tcm194-130387

Mauritus hétszínű talaja is eme vulkáni tevékenység következménye. Miután a bazaltláva oldható és a víz által kimosott elemei eltűntek, láthatóvá váltak a lávában lévő különféle színes ásványok – ez adja a különleges tarka színvilágot.

destination_1484797794

Mauritius szigetének összesen 330 km hosszú tengerpartja van, amely mindenki számára nyilvános, ingyenesen használható. Fehér homok és türkizkék színű tenger mindenütt.

trou-aux-cerfs

Egy alvó vulkán, amely a jövőben bármikor feléledhet: Trou aux Cerf kráter Curepipe-ben

Ilyen lehetett valaha a bibliai Éden kertje. Növényzete és állatvilága mesésen gazdag, pedig egyetlen veszélyes állat sem él rajta. Az itt élő kígyók sem “mérgesek”, a korallok pedig védik a parti strandokat a cápáktól és medúzáktól.

A RUMOS TEA HAZÁJA

Bois-Cheri-1024x768

A sziget széltében-hosszában cukornád- és tea ültetvényeket találunk. A teafélék és a cukornádból nyert rum Mauritius legfontosabb exportcikke, amelyet a világ minden tájára szállít.

ÓRIÁS TEKNŐSBÉKÁK LAKÓHELYE

large

A gyarmatosítás éveiben még Charles Darwin javaslatára hozták át a Seychelle-szigetekről ezeket az óriási teknősbékákat Mauritiusra. Ma rezervátumban élnek 23.000 rovarfajtával, majmokkal, szarvasokkal és kb. 2.000 nílusi krokodillal egyetemben (mely utóbbiakból némi “túltermelés” mutatkozik). A krokodilokat – a teknősbékákkal ellentétben – ugyan nem lehet megsimogatni, viszont meg lehet őket enni, mivel a Hungry Crocodile étterem étlapján szerepelnek, sőt abban is válogathatunk, hogy inkább vaníliaszósszal, hamburgerként vagy curry szósszal kívánjuk őket fogyasztani.

16049617440_17d207ca87_b

Videó: 

Legyél az első hozzászóló "Elsüllyedt kontinens Mauritius szigete alatt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*