Európa keleti és déli részén erősít a Qatar Airways

Március végétől a heti kettő helyett már akár háromszor is eljuthatunk Dohából Athénba.

Szófiában továbbra is napi egy járat fordul majd, a különbség csak az időpontban rejlik: a katari fővárosból heti háromszor reggel, négyszer pedig este száll fel a gép és célozza meg a bolgár települést.

A repertoár új tagjaként lép színre a Doha-Belgrád járat, mely heti négyszer tudja le a két város közötti távot. A Qatar eddig is összekötötte a két fővárost, ám Szófia érintésével. Az új járat bevezetésével azonban ezt az útvonalat ketté szedik, és külön kezelik.

Sűrűsödnek a zágrábi járatok is – az eddigi heti hét alkalom tízre változik, Bécsbe pedig az eddigi hét helyett egy héten belül tizenkétszer fog repülni a Qatar Airways.

Lecserélik azt az A320-ast, mely eddig Varsóba közlekedett, helyét július 1-től egy A330-200-as fogja átvenni. 

Legyél az első hozzászóló "Európa keleti és déli részén erősít a Qatar Airways" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*