Fellendülhet a turizmus a Sínai-félszigeten

hirdetés

Andreas Hamorszky, az Express Travel International (ETI) magyarországi igazgatója szerint az emberekben még mindig megvan a félelem Egyiptommal kapcsolatban, ha bármilyen negatív hír érkezik, az egyből meglátszódik a turizmusban is. Ugyanakkor azok, akik kiutaztak az országba, a biztonságra nem panaszkodnak.

Az MTI híradása szerint azt is hangsúlyozta: eddig, ha bármi történt Kairóban, a Sínai-félszigeten – sem Hurghadában, sem Sharm el Sejkben – nem érzékeltek belőle semmit az emberek, egyszer volt egyórás kijárási tilalom. Ugyanakkor az ETI, mint német cég, igazodik a német és osztrák kormány hivatalos álláspontjához, ha megtiltják az utaztatást az országba, akkor a magyar utasokat sem fogják elvinni.

Mivel az Egyiptomba irányuló utasforgalom a 2014-eshez képest volt már magasabb szinten, az ETI, amely a Red Sea Hotelek magyarországi képviselője, arra számít, hogy 50 százalékos forgalombővülést érnek el 2015-ben az előző évhez képest. Az ETI Európából évente több mint 200 ezer turistát visz a Vörös-tenger partjára.

Az Egyiptomi Turisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben 34 ezer magyar turista látogatott Egyiptomba, az eddigi legnagyobb forgalmú évben, 2010-ben 68 ezren látogattak oda. Az utasok 70 százaléka a Vörös-tengerhez érkezik, ebben a régióban Hurghada és Sharm el Sejk a legnépszerűbb a magyar turisták körében.

Legyél az első hozzászóló "Fellendülhet a turizmus a Sínai-félszigeten" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*